Két megsemmisítő vereség és a holnapi, várhatóan újabb komoly kudarc közt az ellenzék ahhoz a bokszolóhoz hasonlított, akire nyolcat számoltak. Felállt ugyan, de azt sem tudja, hol van, szabadon sorozható, egyik saroktól a másikig verik, s ha olykor sikerül is elhajolnia egy jobbegyenes elől, azzal a mozdulattal bele is lép a balcsapottba – a gongszót várja, hogy emeljék már fel végre a győztes kezét, aztán hadd mehessen az öltözőbe.
Most bőven lesz felkészülési idő a következő megmérettetésig, igaz, azt még nem tudni, milyen súlycsoportban kell indulni, s akkorra nem változnak-e úgy a szabályok, hogy már pontozóbírók sem lesznek, az egyik fél puszta ököllel, a másik meg kesztyűben verekedhet.
Most még a kiütést kell elkerülni. Kiütés után csak a legnagyobbak tudják újrakezdeni, itt és most pedig csak egyetlen nagy van a ringben, de ő a jobb sarokban ül győztesen és magabiztosan. A kiütés most – talán utoljára – elkerülhető, de ez inkább csak a bajnok kudarca: mert bár a győzelemért még a nézőket is megzsarolja a „jól irányzott X = fix pénz” képletével, de ez a tétel a mindennapokban már megdőlt.
