galéria megtekintése

2015, 2016

2 komment


Horváth Gábor

Az is hülye, aki jóslásra adja a fejét. 2015 első felében úgy nézett ki, hogy az Európai Unió kilábal a válságból, ellenben az Orbán-kormány egyre mélyebbre süllyed a korrupciós botrányokba. Aztán jött a menekülthullám és a párizsi terrortámadás, új válságba taszítva Európát, ellenben világszerte szárnyakat adva a demagóg populistáknak.

Nem mintha rá lettek volna szorulva, a demagóg populizmus általában is szárnyalni szokott. Akkor van baj, amikor tehetséggel párosul, és ki vitatná, hogy Magyarországnak sikerült kifognia az utóbbi fél évszázad nemzetközi összehasonlításban is egyik legtehetségesebb demagóg populistáját. Akinek ráadásul, mint a jó kapusnak, még szerencséje is van. A külső körülmények valahogy mindig kedvezően alakulnak, ellenzéke pedig megbízhatóan képes egy lépésről fölé rúgni a gólhelyzetet.

Persze az, hogy az év végén így áll a meccs, még semmit sem jelent. A történelemben sosincs végső sípszó. Iszunk egy korty pezsgőt, és jön az új forduló. A változatosság kedvéért ebben is az Angela Merkel által megszemélyesített Európa lesz a fő ellenfél. Ha a 2016-ban esedékes német tartományi választásokon meg­gyengül a kancellár, ha, és ezt egyelőre lehetetlen előre látni, bizonytalanná válnak 2017-es újraválasztási esélyei, azzal mindenhol az Európát szétverni vágyók kapnának erőre. Minden párhuzam sántít, ez se lesz tökéletes, de érdemes felidézni: Jugoszláviát is abban a reményben kapták szét, hogy különválva könnyebb lesz megoldani gazdasági gondjaikat, illetve az akkori vezetők be tudják biztosítani személyes hatalmukat. Volt ami sikerült, volt ami nem, a tömegek számára azonban a dolog távolról sem tűnik sikersztorinak.

 

További bizonytalansági tényező a brit EU-népszavazás, ami talán jövőre lesz, talán csak 2017-ben. A britek kiválásának puszta gondolata is felbátorította a XIX. századi nacionalizmus reneszánszában bízó kelet-európai politikusokat. A lengyel parlamenti választás utáni néhány hét rögtön meg is mutatta, mire lehet tőlük számítani. A franciák végül leszavazták a Nemzeti Frontot a tartományi választásokon, ám Marine Le Pen továbbra is a 2017-es elnöki verseny egyik fő esélyese, s hatalomra jutása szintén létében veszélyeztetné az Európai Uniót.

Persze 2015 elején még úgy tűnt, az Iszlám Állam is egyre terjeszkedik, térképeiken már Spanyolországot, sőt Magyarországot is kalifátusuk „jogos" területeként jelölték be. Erre mostanra ellenük fordult még sok jelentős szunnita törzs is, elvesztették az iraki Ramadit, jövőre következhet Moszul, és szorongatják őket a szíriai Rakkában is. Másrészt persze Oroszország és Törökország az év elején még barátok voltak, most meg örülhetünk, ha nem tör ki köztük háború. Ha mindez a kuszaság nem lenne elég, Amerikából is félelmetes hangok érkeznek, pedig Donald Trump nemrég még csak egy excentrikus milliárdos volt, jó érzékkel a tévéhez.

Nem normális, aki most jóslatokba bocsátkozik, egyet azonban megkockáztatunk. Fel fog értékelődni a stabilitás, még ha nem mindenki kedveli is a status quót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.