Azt javaslom, a kedves olvasó most képzelje magát egy pillanatra a pedagógusok helyébe. Gondolja el, milyen lenne, ha az Ön szakmájában történne az, ami a tanárokéban: hirtelen minden korábbi teljesítmény, érdem, megszolgált előny lenullázódna, és a startvonalnál együtt állna kezdő és haladó, hogy az utóbbi onnan kapaszkodhasson vissza az egyszer már keservesen kivívott pozícióba. Ha szépen kéri.

A tanárok pechje, hogy a magyar társadalomba belenevelt infantilizmus rendszerint a legjózanabb felnőttet is visszatartja attól, hogy ne gyerekként tekintsen az iskolára. De amíg az adófizető csak a szigorú Juci nénit látja a pedagógusközösségben, és nem bánja a leckéztetését, mert legalább kétszer is meggondolja, mit ír be az üzenőbe, azt sem fogja megérteni, hogy a Hoffmann Rózsáék általi, méltatlan vegzálás valódi célpontja ő maga. Hogy bár az ostor most a tanárok hátán csattan, de az ütés minden gyereknek és minden szülőnek fájni fog.

A társadalom, úgy tűnik, készséggel elhiszi, hogy az iskolákban rend van. Az elemistát, ha nem teljesít, meg lehet buktatni; nem hablatyolni kell a bizonyítványban, hanem osztályozni; és lesz egy tankönyv, de az bőven elég is, mi is így nőttünk fel, nem igaz? Láthatóan egyelőre szinte senkinek sincs kedve végiggondolni, hová mutat az egész rendszerszintű átalakítás. Kötelező hittan, erkölcstan? Az még senkinek sem ártott meg. Egy Klik nevű megahivatalban döntik el, angolt tanuljon-e a Pistike, vagy oroszt, és onnan osztják a krétát is? Az önállóskodás se vezetett sehová, tessék csak megnézni a PISA-eredményeket. Harminc éve a pályán lévő, tudományos fokozattal, szakmai érdemekkel bíró tanároknak kell most sok tucat oldalas portfóliókban sosem látott irodistáknak bizonygatniuk, hogy méltók egy felsőbb fizetési kategóriára? Nem kell mindig érzékenykedni.

A helyzet az, hogy Hoffmann Rózsáék négy év alatt megteremtették, amit akartak. Létrehoztak egy központosított, poroszos, az intézményi és tanári önállóság minden elemétől megfosztott, a korábbinál is bátrabban szegregáló iskolarendszert. Kezdettől úgy számoltak, hogy a legközvetlenebbül érintettek, azaz a tanárok száját mindezért majd a megnövekvő jövedelemmel (indián nevén: pedagógus-életpályamodell) tömik be. Mivel azonban erre végül nem került pénz a költségvetésben, végre kellett hajtani a nagy varázslatot: béremelésnek hazudni a lényegében semmit. Először a pótlékokkal és az alapbérrel trükköztek, aztán visszaadtak egy kicsit abból, amit elvettek, most meg a választásokra kacsintva sulykolják, hogy ősszel jön a béremelés harmadik lépcsője. Aki nem lát bele a borítékokba, ezt simán el is hiheti, és készséggel minősíti a megnövekedő munkaterhek és a megalázó portfóliókészítés miatti tanári dühöt hálátlan hisztinek.

Mi viszont hadd idézzük Ronyecz Annamária magyar és történelem szakos tanárt, aki így írta alá a „minősítés új rendszere” ellen tiltakozó ívet: „36 éve tanít, és élvezi”. Mi lesz vele, ha Hoffmann Rózsa kap még további négy évet műve tökéletesítésére?

Diáktüntetés Budapesten, szerda este