„Én vagyok a szezonok kalauza”
Bada Dada (zene: Vivaldi: A négy tavasz)

Tartsanak bár a leggrétsybb lászlói értelemben vett nyelvbabonistának, vaskalapista kötekedésznek, én a magam részéről in concreto a falra tudnák mászni, ha meghallom a meteoromókust enyhézni. Enyhézzed a jó édes mediterrán anticiklonodat, baszkikám, mondjad meg, hogy melegebb-e lesz, avagy éppen ellenkezőleg, hidegebbebb-e lesz-e, és csáheló.

Évek óta gyűlik ez bennem, mint ordas, ónos eső, gyűlik, kavarog, keseredik; gennyedző seb itt belül, meg az édes anyanyelv testén. Aztán most föltört, ki kell végre mondanom: elég volt! Pedig ha kövezzenek meg se tudnám magamra azt állítani felelősséggel, hogy nyelvice intolarens volnák vagy ilyesmi.

Engemet nem érdekel, ha olyan álszaknyelvi, fontoskodó rettenetekkel jövöl, mint a fokozódik a fölmelegedés (nem ám csak úgy melegszik, simán, nem, fokozódik, mi mást is csinyálna, tisztára, mint a nemzetközi helyzet, mert úgy nyilván szakmaibb), nekem meg sem kottyan, tényleg, jöhet bármi, jelentéktelen szitálás, kísérhetik széllökések, mint grófkisasszonyt a tántikája, horribile dictu mérsékelt maradhat a légmozgás, mér-sé-kelt, read my lips, abból végül baj nem lehet.

Tehát én minden, minden tudálékoskodó nyelvi elemmel ki- és meg tudok békülni, még el-el is szórakoztat alkalomadtán, de ez az eufemizélgetés, ez a bosszantóan és használhatatlanul relatív jelző kihoz a sodromból. Mi a talajmenti úristen magasnyomású légköri képződménye az, hogy enyhe? Nyáron többé-kevésbé világos, hogy azt jelenti: hűvösebb. (Mihez képest?) Télen azt jelenti: melegebb. Normális, hogy olyan szót tetszenek használni, amely hol ezt jelenti, hol meg azt? Amely csak úgy előjelet vált? Pont annál az adatnál, mennyiségnél, amelyet a legfontosabb volna tudni? Amelyik mindent, azonnal, sunyi módon elrelativizál?

És még oké, az ilyen végletes évszakokban elmegy, hogy nyár meg tél (persze telétől/nyarától függ megint, lásd jelen bonyolult helyzetünket plusz tizes körül), de aztán itt vannak ezek a problematikus átmeneti idők, tavasz, ősz, na, olyankor mit jelent? Milyen idő várható, amikor a korunk levelibékája azt mondja így, a tízfokos télben, a tavasz határán, hogy „folytatódik az enyhülés”? Vagy (pláne!): enyhébbre fordul? Hogy ne mondjam: enyhe légtömegek érkeznek? Most melegszik vagy hűl? Mondjad má’, mer’ itt sírom össze magamat!

És mit jelent majd ugyanez két hónap múlva? Szopattok? Ne vicceljünk már! Mi az úristenért kell egy ilyen béna, relatívkodó jelzőt használni, amikor az ember annyit akar megtudni, minél gyorsabban, minél hatékonyabban, minél fájdalommentesebben, hogy melegebb-e lesz vagy nem-e lesz melegebb? A kedvencem az ősz végéről: folytatódik a szélsőségesen enyhe időjárás. Hogy mi-mi-mi-micsoda? Szélsőségesen enyhe? Jobbik-kampány az időjárásban vagy istennyila? Most hagyjuk egymást békén! Előbb megbékélek bármelyik mutatós megyei rendőrszóvivőnő hiperidióta valószínűsíthetően folytatólagosan elkövetett gyanúsíthatójával, mint ezzel a nyomorult enyhével. No more enyhe! Kiáltsátok velem: no more enyhe!