Zsiráfok esetében nem jó jel a Marius név. Néhány napja a koppenhágai állatkertben tizenéves gyerekek előtt öltek meg és trancsíroztak szét egy fiatal bikát, és ha igazak a hírek, hamarosan egy másik, ezúttal hétéves, ugyancsak Marius névre hallgató állat juthat hasonló sorsra. 

Ez a zsiráf a nyugat-dániai Jyllands Parkban él egy másik hímmel, de mert a helyére egy nőstényt szeretnének hozni, a feleslegessé vált példánytól megszabadulnak. Arról nem szólnak a hírek, hogy a dánok kizárólag a Marius névre keresztelt zsiráfok életét veszélyeztetik, vagy esetleg más, nem erre a szerencsétlen névre keresztelt lényeket is. Netán kiteljesítik a programot...

A kétéves zsiráf kivégzése hihetetlen indulatokat kavart. Tízezrek tiltakoznak, sok ezren írták alá a petíciót, amely az állatkert igazgatójának leváltását követeli. Telefonon és e-mailben halálos fenyegetéseket kapott az állatot elpusztító és a húsát az oroszlánokkal megetető szolgálat.

De miért kellett elpusztítani múlt vasárnap Mariust, miért gyerekek előtt, és miért volt szükség arra, hogy nyilvánosan zsigereljék ki, majd húsa egy részét ragadozók elé vessék?

Mert az igazgató, vagy valaki más, hozott egy jóhiszemű, tudományos szempontból indokolható – mégis végtelenül ostoba – döntést. Marius elpusztítására azért volt szükség, hogy elkerüljék a beltenyészet kialakulását. A húsának nyilvános megetetését pedig azzal védték, hogy a látogatók tudományos ismeretanyagát akarták bővíteni. Ezért rendezték be a vágóhidat.

Állítólag túl sok hasonló géneket hordozó zsiráf van már az európai állatkerti szövetség fajmentő programjában. Mariusra tehát nincs szükség. Hiába jelentkezett több állatkert, hogy örömmel viszi ezt a zsiráfot a génjeivel együtt, nem adták. Gondolom, kiposztolták, meghirdették, rászerveztek, tehát ölni kellett. Eszükbe sem jutott az elkülönítés, a kasztrálás – mondjuk, a zsiráfherékből tényleg kevés oroszlán lakna jól. Show-műsort csináltak egy hülye döntésükből, nem volt merszük visszakozni, azt mondani, hogy bocsánat, tévedtünk. A harag pedig egyre nő ellenük.

Az intézményvezető szerint minden oké a leöléssel. Állatkertjében a zsiráfok remekül szaporodnak, ezért megoldható, hogy csak a legjobb génállományú egyedek örökíthessék tovább magukat, s ez összességében a faj fennmaradását szolgálja. Többen vitatkoznak a tiltakozókkal, mondván, nem történt más, leöltek egy állatot. Naponta ezrével pusztítanak el felesleges kutya- és macskakölyköket, milliószámra ölik a csirkéket. Mi a különbség? Talán annyi, hogy zsiráfot ritkábban gyilkolnak, ezért magasabb az ingerküszöb. Félő, még néhány Marius, és oda sem figyelünk a zsiráfölésre.

Az eset a tudomány rossz kommunikációjának mintapéldája. Genetikai szempontból indokolható a döntés, de csak abból. Ám aki csak erre figyel, csak egy szempont alapján dönt, nem veszi figyelembe a körülötte lévő világ érzéseit, nagyon könnyen kínos helyzetbe kerül. Az állatkert ezzel a lépéssel sokkal több ellenséget szerzett magának, mint amennyi esetleges hasznot eddig hozott génmegőrző programjával.

Ne essünk tévedésbe: a rossz kommunikáció, az érzéketlenség nem állatkerti és nem dán probléma.