Uj Péter: Az igazi közszolgálat

A költségvetési tudatosság növelésének célkitűzése szempontjából (kapcsolatosan) váratlan, de annál nagyobb ajándékot kapott a kormánytól (illetve az MTVA-tól, de azért elég nyilvánvaló, hogy kitől) a nemzet nevű lakosság. Ha minden a számításaim szerint alakul, az M3 névre keresztelt közszolgálati csatorna már hónapokon belül jelentős hatást fejthet ki a közpénzügyi közgondolkodásra, országosan mintegy.

Ezúton is arra biztatok mindenkit: nézze!

Persze ki az a hülye, aki húsz évvel ezelőtti sportversenyeket, már a maga korában is kínos esztrádműsorokat, utánozhatatlanul béna sorozatokat akarna nézni? Az ön- és közpénztudatos állampolgár, kérem, az akar ilyesmit nézni. Nem szórakozásból, hanem önoktatási célzattal. Life long training.

Egy-két hónap híján huszonnégy éve szöszölgetek ebben a magyar médiaiparnak nevezett gyanús illatú, nyúlós állagú izében, és huszonnégy éve hallgatom mindenféle fórumokon, konferenciákon, szakmai öntökönlövészeteken a közszolgálat közszolgálati modelljéről szóló közszolgálati elképzeléseket, amelyekben a közt szolgáló közszolgálat a köz szolgálatában úgy szolgálja a közt, hogy közben maradéktalanul megvalósul a közszolgálatiság maga. A BBC etikai kódexe alapján.

A politikai váltógazdálkodás oly népszerű szabályai szerint a két csapatba tömörült közszolgálati közszolgák négyévente egymást váltva háborogtak-álmodoztak az éppen aktuális állapotokon, illetve egy szebb magyar jövőről. Mindig volt utánpótlás.

Na de miért hozhat ebben változást az M3? Hogyan hozza közelebb azt a mindannyiunk által vágyott időt, amikor már senki nem meri kiejteni a száján a ƒ... „BBC etikai kódexe” kifejezést, és mindörökre eltűnik a magyar nyelvből az a mondat, hogy „egy jó, pártoktól független közszolgálati tévére/rádióra igenis szükség van”.

Ha véletlenül, akár tíz percre rátévedek az M3-ra, akkor egész egyszerűen nem látok mást, mint máglyában lángoló milliárdokat. Hogy ugyan miért kellett 1991-ben emberek százait vagyonokért foglalkoztatni, csillagászati gázsikat fizetni nemzetközi giccsművészeknek, hogy ebből a trágyadombból összegyúrjanak valami álshow-műsort? Vagy ugyan hányan gazdagodtak meg ebből a sorozatból? Hány autó árát vitte haza ennek a halál szar műsornak a producere? Ömlik, ömlik, ömlik a pénz a képernyőn. Egy főműsoridős produkcióban néha simán benne van egy tucat Simon Gábor.

Nagyon gazdag ország vagyunk mi, hogy ilyenekre tudtunk költeni. (Meg tudunk is, naná!)

Személyes kedvencem a Játék határok nélkül, amin hát legszívesebben sikítva röhögnék, akkora béna baromság, de közben sejthető, hogy a legsúlyosabb összeurópai lenyúlássorozat. Ebből még Nyugaton is loptak, istenem, mit húzhattak le belőle a jó kelet-európaiak?

Tessenek nézni az M3-at, érdemes! Ilyen tematikus csatorna nincs még egy a világon: közpénz-tudatossági oktatás napi 18-19 órában. Ez az igazi közszolgálat.

Rákay Philip és a közszolgálati nosztalgia bemutatója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.