Tegnap elsétáltam a debreceni Batthyány utcára, hogy megnézzem a mártírhalált halt, első magyar miniszterelnök domborművét, s fejet hajtsak előtte. Nem mintha nem láttam volna azt a domborművet eleget, de hát mégiscsak tegnap volt Batthyány Lajos születésnapja. Megérdemli ez a 42 éves korában ártatlanul kivégzett magyar hazafi, hogy megálljak az emléktáblája előtt, s azt mondjam neki: boldog születésnapot, kedves uram.

– Joyeux anniversaire, Louis! – dünnyögtem, elvégre a miniszterelnök franciául jobban beszélt, mint magyarul, így hát az első magyar kormány ülései rendre franciául vagy németül folytak a kedvéért. De ki tudja, mi igaz ebből, hiszen annyi mindenfélét terjesztettek róla. Mondták, hogy Batthyány Lajos lumpolt, nőzött, részegeskedett és kártyázott, s szörnyülködve emlegették, hogy ifjúkorában a felkarjára egy kígyót tetováltatott. Megáll az ész. Mégis, mit tetováltatott volna a karjára?

Szóval ott álltam tegnap a dombormű alatt, s néztem, van-e friss koszorú alatta, de nem volt. Az önkormányzat nem tartotta Batthyány Lajost arra érdemesnek, hogy születése napján emlékművét megkoszorúzza. Meg sem lepődtem rajta. Hiszen Batthyány ízig-vérig liberális volt, és Debrecen földesurainak szemében ez a szó bűnös. A „hazaáruló, rongy ember” szinonimája. Emlékszem rá, hogy a mi Lajosunk – mármint a másik, a Kósa – micsoda hisztit rendezett 2007-ben annak érdekében, hogy a miniszterelnök emléktáblájára ez a mondat föl ne kerülhessen: „Készült Debrecen liberális polgárainak adakozásából.”

A mi Lajosunknak a „liberális” szó ellen volt kifogása. Azt mondta, ő nem engedi, hogy a mártírt a „liberálisok” kisajátítsák maguknak. Ráadásul a „liberális” szó a Szabad Demokraták Szövetségét jelöli, míg Batthyány Lajos nem volt „liberális” a szó mai értelmében. Szó szerint ezt mondta Kósa Lajos, akinek csak érettségije van, de lám csak, ennek ellenére mély eszmetörténeti kérdésekben is otthonosan mozog. Nem is került oda Batthyány Lajos magánpénzből készült debreceni emléktáblája alá a „liberális” jelző, mert így döntött a hatalom. S egy pitiáner párt már csak ilyen: a nagy bölcselőt hozza elő minden kiskirályból, s elhiteti minden senkivel, hogy valaki.

Bizony, ha föltámadna Batthyány Lajos, akkor a mi Lajosunk esze járását nem is nagyon értené. Hogyan is érthetné? Hiszen Batthyány Lajos elsőként emelt szót érte, hogy az 1843-as pozsonyi országgyűlésben ne csökkentsék a hallgatóság számára fönntartott üléshelyek számát, és ő volt az, aki eltávolíttatta a publikum és a képviselők között lévő korlátot. Szimbolikusnak érezte, hogy hazafiak között korlát ne legyen. Mit csinált azonban múlt hónapban Kósa Lajos? Lezáratta a debreceni városházán a karzatot, így a közgyűlésre mostantól kevesebben férnek be.

Batthyány Lajos egyike volt az elsőknek, akik a városok önkormányzatát meg akarták erősíteni a központi hatalom ellenében. Az első magyar miniszterelnök azt akarta elérni, hogy „a városok ne legyenek a kormány szolgái és a hatalom vak eszközei”. Szó szerint ezt mondta Batthyány Lajos, s nézzünk csak körül ebben az egy kézből vezérelt, legyöngített hazában: nem lett mártírunk szavainak semmi foganatja.

Hát így halj a hazádért, magyar. Véredet feltörlik, tested elkaparják, és lelkedért imát mondanak, de vigyázz, liberális mártír, ha elébed a kormány szolgái jönnek, mert nézd csak a karjukat! A tetkójuk nem kígyó, hanem spéci Szent Korona. S vannak angyalkáik is, olyan kis ducik.