Friss Róbert: Esélyt a bohócnak!

Hálás vagyok a Civil Összefogás Fórumnak (CÖF), hogy még mint fideszes fiókalakulatnak is volt bátorsága teleszórni a fél magyar simicskás reklámvilágot ezzel a bohócos plakáttal.

Hogy nem hagyta meg a demokratikus ellenzéknek: igazolja a politológusok satnya elméleteit – nem a hatalom, hanem csak a mindenkori ellenzék mindenkori eszköze a másik oldal lejáratása. Pedig már jó úton haladtak, amikor kirukkoltak a Simicska–Orbán páros arcképével. Meg azzal az ócska szlogennel, hogy ők már meggazdagodtak, és Ön?

Reggelre ébredve vissza is húz ez a páros portré a komor valóságba, a hétköznapok szomorúan szegény szürkeségébe, ahol csak remény lehet, hogy a politika végre némi humorral, izzadó erőlködés helyett szelíd könnyedséggel tekintsen a világba, s legalább kevés öniróniával szemlélje önmagát is. Egy olyan világba, ahol az emberek a nyomor közepén a jövő kicsiny reményével visszamosolyoghatnak az általuk választott hatalomra.

És akkor meglátom a buszoldalakon elsuhanó bohócot – nem, nem Orbán és Simicska mellett, hanem az ellenzék társaságában. Derülök a bohócra, azután már hiába is magyarázza a felhívást – „Nem érdemelnek több esélyt!” – a derék Csizmadia László (CÖF), hogy mit is kellene látnom a plakáton. Mert nem azt látom, hogy a bohóc voltaképpen mosolyogva üdvözli álruhás társait, akik nap mint nap tőle vesznek leckét, hogy nagyon jó tanulók, mert bohóckodásból már kitűnőre vizsgáztak, ők, a 2010-ben kifüstölt paraziták.

Akkor már hiába is magyarázza nekem az ugyancsak derék Fricz Tamás (politológus), hogy az Orbán–Simicska-portréval az álbaloldal az emberek elitellenességére épít meg a Kádár-éra világnézetére, az egydimenziós kulturális szórakozásra („táncdalfesztivál, meccs a hétvégén, sör-virsli, május elseje, miegymás”). Mert akkor elkezdem nem érteni, hogy ha a magyar üzletember Simicska meggazdagodásával semmi baj, akkor mi a baj a milliárdos Gyurcsány Ferenccel, ha gond van a virslivel meg a táncdalfesztivállal, akkor miért az MTV retrocsatornáján hirtelen felfedezett maradandó értékek iránti Fidesz-nosztalgia.

Ámde ráérek rágcsálódni ezen a csalamádén, még nagyon az elején vagyunk. Félek, hiába intett jó előre higgadtságra a köztársasági elnök, hamarosan feledésbe merül a bohóc. Miközben a „jobboldali értelmiségiek” nyílt levélben tiltakoznak a Gyurcsánnyal való szövetségkötés ellen, a pártok is bevadultak, pedig a hivatalos kampány papíron csak február 15-én kezdődik. Dagasztjuk még itt a sarat eleget április 6-ig a rezsicsökkentéssel meg az évszázad paksi üzletével, álnéven kampányoló álbaloldallal (copyright: Rogán Antal), gyurcsányozással meg Kövér Lászlóval. Tapossuk majd a politika által nyakunkig dagasztott sarat, hogy aztán egyetlen pillanatra tisztálkodhassunk a választófülkében. Csak az akkori általános, titkos, szabad magányban meg ne feledkezzem a bohócról. Arról, hogy a bohóc mindig a közönséggel van.

A hivatalos kampány csak február 15-én kezdődik
A hivatalos kampány csak február 15-én kezdődik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.