Holt lelkek

Néhol az önkormányzatok év végén pénzajándékot adnak az időseknek. A budapesti első kerületben évek óta minden 80 év feletti lakónak kiküldenek 6000 forintot.

A futárok nemrégiben ismét kerestek olyan személyeket, akik már elhunytak, köztük például Horthy Istvánnét, aki tavaly áprilisban halt meg.

Már két éve is így volt. Akkor e kis kerületben a bejelentett személyek 11 százalékának nem tudták átadni az ajándékot, mert máshol élnek, illetve már meghaltak. A listán volt Makrisz Agamemnon Kossuth-díjas szobrászművész is, aki 18 évvel (!) korábban halt meg Athénban.

Az országos hivatalos nyilvántartásban mindaddig benne vannak a külföldön elhunytak, amíg egy hozzátartozó nem hozza el a kinti halotti bizonyítványt, és azt le nem fordíttatja hitelesen több mint félszáz ezer forintért. Ha ezt nem teszi meg, benne marad a rendszerben az elhunyt állampolgár.

A szépkorú polgárok egy 2008-as kormányrendelet óta 90, 95 és 100 éves korukban levelet kapnak, hogy miként szeretnék átvenni az oklevelet és a 90, 95 és 100 ezer forintot. Az értesítésre a több mint 50 ezer címzett közül 5 százalék nem reagál. Márpedig nehezen hihető, hogy bárki ezt az adómentes pénzt nem akarta volna elfogadni.

Amikor e témát körüljártam, azt kérdezte egy minisztériumi illetékes, hogy csak nem képzelem, hogy az államnak kellene magára vállalnia a külföldről megkapott halotti bizonyítvány lefordítását. De igen, azt képzelem. Arról nem is beszélve, hogy a hivatalos nyilvántartás pontossága, hitelessége is megérdemelné ezt a kis gesztust az állam részéről.

Vogl Elemér
Budapest

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.