Nem a Fidesz mint politikai párt választási programjából való az idézet, nem is a szatelitpártocska valamely brosúrájából, hanem egy kormány-előterjesztésből, amely a köznevelés fejlesztésének stratégiai kérdéseit hivatott tárgyalni. Ez a mondat a mai Magyarország köznevelési rendszere fejlesztésének fő célkitűzését határozza meg. „Ezen belül” – így, ezen belül (!) – azért előkerül a gyerek meg a társadalom a jogállamisággal, minden egyébbel.

Ízlelgessük a mondatot.

„A köznevelés kulcsszerepet játszik”… Igen, számos eszközt használ az Orbán-kormány abból a célból, hogy elérje népnevelői célját. Azt, hogy az állampolgárok magukénak vallják az alaptörvényben foglalt értékeket. Azt is mondhatjuk, hogy Orbán Viktor az egész országot egy nagy nevelőtáborként kezeli. Ott a kezében a teljes közszolgálati média, amely a tájékoztatási feladatok megoldásával nem a közt, hanem őt, a hatalmát szolgálja. Ott a kezében a parlament, amely a jogalkotási munkájával nem a nemzet jövőjét, hanem őt, a hatalmát szolgálja. Ott van a kezében a rendvédelem, a jogszolgáltatás (bíróság, ügyészség) teljes intézményrendszere, amely gyakran nem az állampolgárokat, hanem őt, hatalmát szolgálja. Kezében van a gazdasági fejlesztés egyetlen forrása, az EU-támogatás, amely nem a társadalom működőképességének fejlesztését, gazdasági értelemben a gyarapodást, hanem vazallusai gazdagodását szolgálja. Ezek az intézmények mind szerepet játszanak abban, hogy Magyarország állampolgárai mind nagyobb arányban magukénak vallják Orbán Viktor értékeit. És ott van egy speciális intézményrendszer, az oktatási rendszer, amely kulcsszerepet játszik e folyamatban. A felnövekvő generációk ideológiai átnevelésének eredményeként megvalósul a kövéri terv: ahogy biológiailag kicserélődik a népesség, a kulcsszerepben lévő köznevelés áldásos eredményeként egyre növekszik az Orbán-hívők száma.

„Megújuló Magyarország”… Magyarország tényleg megváltozott. Hogy megújulásnak lehet-e nevezni a harmincas évek világának restaurálását, egy prefasiszta társadalom és gazdaság viszonyainak kialakítását a XXI. század második évtizedében, azt nem hiszem. A rendszerváltástól 2010-ig terjedő időszakhoz képest tényleg sok újdonságot láthatunk. Megszűnt a jogállam, a szólásszabadság, megszűnt a társadalmi pár beszéd, megszűnt a gazdasági növekedés, megszűnt a viszonylagos létbiztonság, megszűnt a szociális gondoskodás, megszűnt az egészségügy működőképessége, és folytathatjuk a sort. Mindenből van valami. Annyi éppen, hogy azt lehessen mondani, van. Mit rikácsolnak a vészmadarak?

„Leendő felnőtt állampolgárok” –itt a gyerekekről van szó. A mi gyerekeinkről. Akiknek a neveléséért mi, a szüleik vagyunk felelősek. Akiknek a nevelése felett a rendelkezést, annak meghatározását, hogy milyen értékeket képviseljenek felnőttként, az állam elveszi tőlünk. Államosították az iskolákat, államosítják a pedagógusokat, és államosítani akarják a gyerekeinket is. Furcsa a megfogalmazás? Lehet, de mégis ezt, az oktatási rendszer totális államosítását éljük. Lásd legutóbb a tankönyvkiadás államosítását. És még nincs vége! Jön a pedagógiai szakmai szolgáltatások teljes állami ellenőrzése, végső soron államosítása.

„…vallják magukénak” – igen,most nem az övék, az állampolgároké a mi értékrendünk. Most még csak tudomásul veszik, hogy ez van, de mi – az állam – azt szeretnénk, hogy ők a mi értékrendünket belülről vallják magukénak. Nincs itt szó szuverén gondolkodásról, autonóm emberről, a XXI. századi multikulturális világban nincs szó más értékekről, az egymás mellett létező világnézetek posztmodern felfogása nem fér bele a jezsuitákat megszégyenítő térítő buzgalom célkitűzéseibe. Az emberek a mi értékrendünket vallják magukénak, minél magasabb arányban.

„…amelyeket Alaptörvényünk kimond”. Csakhogy az alaptörvény nem Magyarország alaptörvénye, különösen nem a Magyar Köztársaságé –mert ez megszűnt –, nem a nemzeté, nem az országlakók sokaságáé, nem mindannyiunké, akik e lángoktól ölelt kis ország polgárai vagyunk politikai-világnézeti alapállástól, nemzetiségtől, vallástól és minden mástól függetlenül, hanem a miénk, a kormányé, a parlamenti kétharmadé, amely megszavazta. Hogy ez az alaptörvény változhat? Hogy ezt az alaptörvényt nem erősítette meg népszavazás? Hogy ezt az alaptörvényt mértékadó alkotmányjogászok, történészek, más szakemberek élesen bírálják? Hogy nem felel meg sem történetileg, sem jogilag egy alaptörvénnyel szemben megfogalmazott követelménynek, nem a nemzet egészét megjelenítő dokumentum? Mit számít? A miénk. A mi alapértékeink vannak beleírva. Nem az egyetemes emberi és polgári jogok, nem egy többpárti parlamenti demokrácia, egy modern piacgazdaság, egy tagolt szerkezetű, de ezzel együtt szolidáris társadalom működésének legáltalánosabb szabályai, hanem a mi értékeink.

Lehet-e ezek után ezt a köznevelésfejlesztési stratégiát racionális érvekkel csiszolni? Nem. Bírálni igen, rámutatni arra, hogy ez a stratégia a harmincas évek prefasiszta társadalmának centralizált-uniformizált, keresztény-nemzeti eszmeiséggel átitatott, az akkori tudományos fejlettségnek megfelelő oktatási rendszert, pedagógiai gyakorlatot szilárdítja meg. S aki kezdeményezője, valamint aktív részese e stratégia kidolgozásának, megvalósításának, részese a magyar társadalom lezüllesztésének, szétzilálásának, jövője, lehetőségei elherdálásának.

Vajon hány szögnek kell még a zsákból kibújnia, hogy észrevegyük, itt valami nagyon nincs rendben?

A szerző pedagógus

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.