A véleménynyilvánítás szabadsága akkor érvényesülhet, ha a különböző álláspontok szabadon megjelenhetnek, s eljuthatnak a lehető legszélesebb rétegekhez. Ha a különböző álláspontokat képviselők szabadon, nyilvánosan vitázhatnak. Ehhez arra van szükség, hogy a közszolgálati feladatokat ellátó sajtó az állam pénzéből, a mindenkori kormánytól és a pártoktól függetlenül sugározhassa a híreket, feldolgozhassa az eseményeket, hozzákapcsolva a lehető legsokoldalúbb információkat. Mint ahogy a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülésének feltétele az állam és az egyház szétválasztása, a független sajtó megteremtéséhez is hasonló követelményeket kell támasztani. Az egyház szétválasztásából következik, hogy az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kellett maradnia, hitéleti kérdésekben nem foglalhat állást. A közszolgálati sajtó függetlenségéből az következik, hogy a hírek és információk szabad áramlását az állam nem korlátozhatja, nem befolyásolhatja, nem foglalhatja le a közszolgálati információs rendszert. Visszatekintve a rendszerváltozásig, nem tűnik túlzónak az állítás, hogy a független, tárgyilagos, semleges, közszolgálati sajtó megteremtése nem sikerült. Nem sikerült, mert talán egyik politikai erőnek sem állt érdekében, hogy az ország polgárai tisztán láthassanak.

Napjaink számtalan gondja, problémája visszavezethető arra az egyszerű tényre, hogy az ország lakosságának igen jelentős része nincs birtokában azoknak az információknak, amelyek nélkül nem lehet megérteni a jelen és a múlt eseményeit, amelyek ahhoz szükségesek, hogy dönteni tudjon a sorsát érintő kérdésekben, képes legyen alternatívákban gondolkozni, s azok közül választani. Az igazsághoz tartozik, hogy az információhoz való hozzáférés, a véleményalkotás szabadsága csak a tanítás szabadságával együtt töltheti be a rendeltetését. Nem véletlen, hogy napjainkra megszűnt az állam és az egyház szétválasztása, s a kormány nyíltan bekebelezte a közpénzből működtetett sajtót, és az uralma alá hajtotta a teljes oktatást. Annál sikeresebb lehet egy az alkotmányosság látszata mögé bújó, ma még puha önkényuralom, minél kevesebben akarják, tudják megérteni, hogy a rezsicsökkentés valójában sokkal többe kerül, mint egy átgondolt energiagazdálkodás kidolgozása, célzott szociális támogatási rendszer működtetése, amely ezért nem több, mint választási trükk.

Az információhiányra vezethető vissza, hogy választást nyerni ez idáig csak homályos, megalapozatlan ígéretekkel lehetett. Nem véletlen, hogy a Fidesz elsődleges célkitűzése kezdettől fogva a sajtó feletti uralom megszerzése. Hosszú távú stratégiája már az utolsó választások előtt éreztette hatását. A közszolgálati hírcsatornák – megsértve a közszolgálatiság követelményeit – nem adtak valós képet a gazdasági válság okairól, a kormányzati intézkedésekről, azok várható hatásairól, az elmaradásuk esetén lehetséges következményekről. Az esetek túlnyomó többségében, már jóval a választásokat megelőzően, az ellenzék mindent becsmérlő kritikája zárta azokat a híreket, amelyekben a kormány tájékoztatott az intézkedéseiről. A választásokat nem előzték meg programviták, a miniszterelnök-jelöltek megmérettetése, a választások lehetséges kimenetelének és várható következményeinek előzetes értékelése. A választóknak fogalmuk sem volt arról, mi mellett, mi ellen szavazhatnak, s arról sem, hogy mit jelenthet egy kétharmados parlamenti többség. A Fidesz tudatos, jól felépített kommunikációs munkája által – felerősítve a kormány és a kormányzó pártok e téren nyújtott gyatra teljesítményével, a közszolgálati csatornák ellenzéki befolyás alá kerülésével, a kereskedelmi csatornákon belüli térhódítással – a választásokig a sajtóháború lényegében eldőlt. A választás győztese nem tett mást, csak megszállta a csata teret.

Az okkupáció sikeres volt. Az ingyenesen vehető „közcsatornák” csak az állampárt által jóváhagyott híreket sugározzák. Pártcsatornákként működnek. Az ország kistelepülésein, a szegény családok lakásaiban semmi más nem hallható ezért, mint a kormányzati eredmények sulykolása, az előző kormány szapulása, a lehetséges ellenzéki jelöltek ócsárlása. A kormányt támogató nagytőke kiépítette a kereskedelmi csatorna hálózatát. A még meg nem vásárolt kereskedelmi tévék igazodtak az uralkodó széljáráshoz. Nem csoda, a frekvenciapályáztatás rendszerével, a médiahatóság széles körű bírságolási jogkörével mindenki sakkban tartható.

Az ellenzékhez közelebb álló vagy csak az objektivitást még fontosnak tartó sajtó nem vagy csak mutatóba kap kormányzati és kormányhoz köthető cégektől reklámot, az ország számos helyén nem jut sugárzási lehetőséghez, ellehetetlenítése érdekében a hatóságok mindent bevetnek. Az egyre kevésbé olvasott politikai írott sajtó szekértáborok szerint megosztott. Nincs átjárás a táborok között. A kistelepülések egy részére pedig el sem jut az írott sajtó. Csak a hatalomhoz általában lojális megyei hírlapokhoz lehet hozzájutni. Sok településen még az internethez való hozzáférés is korlátozott, de a politikai, gazdasági eligazodást a szószékről segítik.

Úgy indul neki az ország a választásoknak, hogy az ellenzék lénye gében ki van rekesztve a nagy nyilvánosságból. Nem tudja elérni az elégedetlenek széles táborát, nem tudja összefogni azokat a milliókat, akik rosszul jártak ebben az érában. A kormánypártok tudatosan kerülik az értékelő vitafórumokat, a tényfeltáró vizsgálatokat, a szembenézést az ellenzéki felvetésekkel. Jól számítottak, amikor megindították a sajtóháborút. Tudták, hogy nincs szervezett munkásosztály, összefogott parasztság, szolidáris értelmiség. Tudták, hogy nincs már a nyomdász, a vasas szakszervezetek nyomdokaiba lépő, a tömegek mozgósítására képes szakszervezeti mozgalom. Lényegében csak a jobboldal tud mozgósítani, csak a jobboldalnak vannak polgári körei, csak a jobboldal képes megszervezni a B közepet. Az elégedetlenek eddig tetten érhető válasza a helyzetre az ország elhagyása.

Aki viszont külföldön hasznosítja a munkaerejét, az egyrészről javítja a kormány foglalkoztatási statisztikáját, másrészről növeli annak újraválasztási esélyeit. Míg ugyanis a frissen állampolgárrá vált határon túl élő magyarok levélben megküldött szavazataikkal fejezhetik ki hálájukat a Vezérnek, azok, akik „kitántorogtak” egy jobb világba, sokszor csak hosszas és költséges utazás után járulhatnak a választási urna elé, hogy jelezzék: Magyarország jobban teljesít a reménytelenség kiteljesítése terén.

Mi lesz veled, Magyarország, ha polgáraid is csak arra képesek, mint amire politikusaid?

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.