Marnitz István: Billiós rezsi

Orbán mágus Tündérországában megvan minden varázslat magyarázata. Annak is, amikor Orbán államosít. 

Azt mondják, visszaszerzik az energiaszektort, amit a szocik eladtak a multiknak. Rendben. Hogyan? A Fidesz szerint nem amolyan rákosista módon, csak semmi einstand. Vásárlással. De ahhoz kell önkéntes eladó is. Lesz – döntötte el kormányon a Fidesz, és elkezdte nyírni az energiacégeket. Ideilleszkedik a rezsicsökkentés is, amit mindig is szükségesnek és megvalósíthatónak tartottunk, de ez a kalapból előrántott, „vágunk egy tízest, mert szerintünk drága” olyan löttyös demagógia, amely idővel még akkor is sokszorosan visszaüt, ha most tényleg megvan az alap az árcsökkentésre.

A kormány keménykedése amúgy eddig csak az önkormányzati közműszektort tette taccsra. A multiknak ugyanis van bajuk elég, mégpedig otthon. A kormánynak így nincs más dolga, mint lankadatlan érdeklődést mutatni az itteni cégeik iránt, hogy egy-egy társaság gyengébb pillanatát elkapva, vásárolhasson. Ezt szabad. Noha a Fidesz igyekszik magáról azt a képzetet kelteni, hogy erősen fogja a pénzt, és azért nem vásárolták még vissza a hazai közműcégeket, mert túl sokat kérnek a multik, a tapasztalatok ennek az ellenkezőjét mutatják.

A már lezajlott ügyletek során ugyanis elképesztő pénzeket fizettek ki. Az első, eddig legnagyobb ilyen ügylet során Orbán Viktor félezermilliárd forintot dobott oda egy orosz oligarchavállalatnak csak azért, hogy a Mol ötöde állami legyen. A vétel a részvényárfolyam-esés miatt jelenleg több mint százmilliárdos buktán áll, miközben a cég döntéseibe az államnak ennyi részvénnyel nincs extra beleszólása, csak osztalékra számíthat.

Azt a legkevésbé sem állítanánk, hogy a Mol nem hallgat a magyar kormányra, de azt e hatalmas kiadás nélkül is megtenné. Szakértők szerint a Fidesz-kormány nagyon baráti áron vásárolta fel a hazai föld alatti gáztárolókat is az E.ON-tól és a Moltól. A jövőt persze senki sem látja, lehet, hogy mégsem ablakon kidobott százmilliárdokról beszélünk. De ahhoz az kell, hogy a Fidesz pontosabban és szebben ítélje meg a szerzemények üzleti kilátásait, mint maguk az energiacégek.

Azt, hogy a Fidesznek mi az állami közműszektorral kapcsolatos jövőképe, nagyjából lemérhetjük azon, mi történik a Magyar Villamos Műveknél. Az állami cég élén a párt gazdasági hátországához sorolt üzletemberek igyekeznek a központ vadabbnál vadabb üzleti elképzeléseinek megfelelni, eközben pedig már-már vállalhatatlan alkuk árán kifeszítik a csoport pénzügyi helyzetét.

És ha már az MVM is azt mondja, hogy nincs tovább, jön a varázsdoboz, valahogy mindig leakasztható pár százmilliárd. Ha kell, a paksi atomerőmű sok ezermilliárd forintos – sokak szerint szintén felesleges – bővítésére. Hogy honnan, kit érdekel. Az elmúlt évtizedekben kétségtelenül Orbán kelt ki a legharcosabban az államadósság ellen. Közben nyakló nélkül költ. Amíg hatalmon van, teheti. Az meg már nem az ő baja lesz, ami utána jön.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.