Már csak azért sem, mert az elmúlt évtizedekben sok tanulmány, jegyzet és előadás foglalkozott a legalacsonyabb bértarifával, figyelemmel a közvetlen kapcsolódási pontokra is (a teljesség igénye nélkül: a bérszerkezet alakulására, a foglalkoztatás helyzetére, a létminimum összegére, a közszolgálati bértáblára gyakorolt hatására stb.).

Azért sem gondoltam dolgozat írására, mert 2013 október–novemberében nyugodt körülmények között, korrekt tárgyalásokon viszonylag gyorsan egyezségre jutottunk a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a 2014. évi kötelező bértarifákról és a keresetajánlás irányszámáról. December 2-án megállapodtunk, és december 20. napján kézjegyünkkel láttuk el az erre vonatkozó dokumentumot.

A tárgyalások résztvevőjeként azt éreztem, hogy a közvélemény pozitívan értékelte a háromoldalú (kormány, szakszervezetek, munkaadók) bérmegállapodás megkötése érdekében tett erőfeszítéseinket, és természetes józansággal fogadta az eredményt, a 2014. évi nemzetgazdasági szintű bérparamétereket. A legkisebb havi munkabér: 101 500 forint/fő/ hó, a garantált bérminimum (szakmunkás-bérminimum): 118 000 forint/fő/hó, az átlagkereset-ajánlás: 3,5 százalék. Tapasztalataim szerint a meghatározó többség úgy ítélte meg, hogy normális, vállalható kompromisszum született.

A számítógép klaviatúrájához a közeli napok német belpolitikai eseményei ültettek. A vadonatúj CDU/ CSU–SPD-nagykoalíció szociáldemokrata tagja a közös kormányzásban való részvétel előzetes feltételéül szabta, hogy Németországban is intézményesüljön az országos és egységes, kötelező érvényű minimális bér. A napi gondok persze az EU motorját sem kímélik, és rögtön itt is van az első nagy feladat: a minimális bér németországi bevezetésének és feltételrendszerének kialakítása.

A tét nem kicsi: az új, várhatóan 8,5 EUR összegű minimális órabér nemzetgazdasági szinten a munkavállalók 17 százalékát, a keleti régióban a dolgozók 25 százalékát érinti. (Forintosítva: a kötelező 8,5 EUR minimális órabér havi 400 ezer forint feletti bruttó bért jelent, nominálisan a hazainak a négyszeresét.) Nyilvánvaló, hogy a német gazdaságot ereje, fejlettsége és kiemelkedő munkaügyi kultúrája miatt nem érdemes összehasonlítani a magyarral. Más minőség, más műfaj. De az óriási különbségek ellenére is érződik, hogy az intézményrendszer bevezetése e nagy és gazdag ország számára bizony komoly feladat.

Ennek megfelelően is kezelik. A németmunkaadók az intézmény óvatos és fokozatos bevezetését javasolják, oly módon, hogy az teljes körűen csak 2017. január 1. napjától lépjen hatályba. Céljuk, hogy addig érvényben maradjanak a már megkötött – az új kötelező értéknél alacsonyabb órabért tartalmazó – szakmai-ágazati megállapodások és egyéb speciális kivételek is (pl. gyakornoki díjazások). A szakszervezetek ugyan a folyamat gyorsítását szorgalmazzák, és nagy hévvel küzdenek az egységes minimális bér érvényesüléséért, de a CDU/CSU–SPD-koalíció által rögzített 2017. évi céldátumot – legalábbis egyelőre – nem „fúrják”.

A felek hangsúlyozzák, hogy az új intézményre való ráállás rejthet magában munkaerő-piaci kockázatokat: nehezítheti a munkanélküliek elhelyezkedését és veszélyeztetheti a munkahelyeket. Vélhető, hogy ezért fogadták el a tárgyalók az átálláshoz szükségesnek tartott hároméves türelmi időt Hazánkban huszonöt éve ismerjük a kötelező legkisebb havi munkabér fogalmát. Ha emlékeim nem csalnak 1989-ben 3700 forint/fő/hó volt ez az összeg, 2014-ben ennek a huszonnyolcszorosa, 101 500 forint, azaz 338 EUR. Ez így nem mond sokat, ezért érdemes körülnézni a kontinensen, tudva azt, hogy az eltérő bérjárulékok és megélhetési költségek, valamint a különböző adórendszerek befolyásolják a bruttó és nettó pozíciókat.

2013-ban a minimális bér összege Romániában 159 EUR, Csehországban 308 EUR, Szlovákiában 338 EUR, Horvátországban 401 EUR. A Benelux államokban, Franciaországban és Írországban alkalmazott legkisebb bértarifák meghaladják az 1400 EUR értéket. Ma mindenki természetesnek veszi Magyarországon, hogy a két garanciális bérelem (bértarifa) létezik, és azt is, hogy évről évre emelkedik. Pedig – a német példa is jól mutatja – az intézményrendszer beültetése a munkaügyi gyakorlatba és folyamatos gondozása nem kis gazdasági és politikai felelősséggel jár. Válsághelyzetben különösen óvatosan kell eljárni, hiszen Magyarországon sem kevés az olyan ágazat, ahol a 2014. évi minimális tarifaemelések (minimális bér, garantált bérminimum) az ott dolgozók létszámának negyedét közvetlenül érinti.

A versenyszférában a két tarifa 3,5, illetve 3,6 százalékos emelése 570 ezer dolgozóra vonatkozik, és százezernyi közszolgálati alkalmazott bérére is hatással van. Sok egyéb szempont mellett arra is ügyelni kell a kötelező elemek emelésének üteménél, hogy a tarifa egyrészt ne szakadjon le elviselhetetlen mértékben a nemzetgazdasági átlagkeresettől, másrészt a minimális bér ne közelítsen túlságosan a középértékhez, mivel ez hosszabb távon a bérek nivellálását eredményezheti. Tekintettel a munkabér ösztönző és differenciáló funkcióira, a kiegyenlítődés nem lehet cél. A 25 éves magyar minimálbér – néhány évtől eltekintve – nem nőtt gyorsan és nem nőtt nagyra, de alulról folyamatosan nyomást gyakorolt a viszonylag alacsony nettó, de a munkáltató számára drága bruttó bérek növelésére.

Példaként: a 101 500 forintos bruttó munkabér nettó értéke: 66 483 Ft, e bér kifizetése a munkáltatónak 130 428 forintba kerül. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az egy éve hatályos munkavédelmi akcióterv számos – elsősorban alacsony keresetű – munkaerő-piaci szereplő (pályakezdők, védett korban lévők, szakképzetlenek stb.) foglalkoztatása esetén értékelhető és érzékelhető járulékkedvezményt biztosít a vállalkozásoknak. Negyedszázadon át sokat vitatkoztunk a minimális bér szerepéről, karakteréről, nagyságáról, és volt olyan időszak, amikor szóba került az országosan egységes kötelező bértarifa megszüntetése is.

Az elmúlt néhány évben ilyen irányú törekvés már nem volt tapasztalható, a jogintézmény léte nem került veszélybe. Jelenleg – Németországot még nem számítva – az EU 21 országában alkalmazzák a legkisebb kötelező érvényű bértételt, ami azt mutatja, hogy a közösség döntő többsége is fontos igazodási pontnak tartja a munkabérek minimumára vonatkozó garanciális szabályt. Kimondható nyugodtan, hogy európai normáról és gyakorlatról van szó, aminek alapértékeit érdemes hosszú távon megőrizni.

A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Na igen, fiatalember, általában minimálbér az elnevezés, de itt a cégnél mi csak maximálbérként szoktuk említeni!