Itt a pillanat, hogy radikálisak legyünk. Húsz éven át tévedtünk. Azt hittük, a fejlődés – technológia, infrastruktúra, hatékonyság – és a haladás – kultúra, demokrácia, részvétel – a legnagyobb kihívás. Pedig az egyenlőtlenség és a szegénység a legnagyobb ellenfél. Tévedtünk abban is, hogy a tőkeberuházások majd jobb világot teremtenek. A GDP növekedése önmagában nem teremt jobb életet.

1912. március 28-án Helmsley vikomt az angol parlamentben dörgő hangú beszédben jelezte, hogy „… minden civilizáció egyik legalapvetőbb igazsága, hogy az Államot férfiak alkották és irányítják. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy az ország, mely eltér ettől az elvtől, az olyan kísérletbe fog, mely vállalhatatlanul veszélyes…” Liberális miniszterelnöke, H. H. Asquith – aki Tony Blairig a leghosszabb ideig hivatalban lévő vezető volt – ekként támogatta meg szavait: „A nemek szétválasztása, mely elfogadottan számos emberi képesség tekintetében megkülönbözteti a férfit a nőtől, itt, a parlamenti képviselet során is érvényre kell jusson”.

Bizony, a hálás utókor a maradi véleményeket is megőrzi közös okulásunkra. Ahogyan a női szavazati jog és az ezzel együtt járó egyenjogúság elképzelhetetlen volt az elmúlt század elején, úgy tartják elképzelhetetlennek mai liberális és konzervatív barátaink a mindenkinek járó alapjövedelmet. Pedig ez lehet a megoldás.

A szegénység nemcsak a pénz, hanem minden másnak a hiányát is jelenti. Munka, normális lakás, tanulás, orvos, információ, készség és képesség, biztonság és nyugalom hiányát. A legszegényebb tíz százalékot ma közel tízszeres jövedelemkülönbség választja el a jobb módú felső tizedtől. Az emberek több mint hetven százalékának semmilyen megtakarítása sincs, és nem volt öt napnál többet pihenni. A gazdasági növekedés szükséges feltétele a gyarapodásnak, ám a szegénységet középtávon sem tudja orvosolni. A progresszív politika ma szegénység- és egyenlőtlenségellenes politika. Pedig a jövedelmeket kell és lehet növelni. Ma a magyarországi termelékenység az unió hatvan százalékán áll, a bérek eközben alig érik el az uniós bérátlag harminc százalékát. Mást és másképp kell csinálni, mint eddig, mert amit eddig csináltunk, az idevezetett.

ALAPJÖVEDELEM. Ma a szociális támogatást és segélyt hatalmas adminisztratív költségekkel, a szegényeket megbélyegző és kiszolgáltatottá tévő módon, alacsony hatékonysággal osztjuk el. Az emberhez méltó élet alapjog, mely mindenkit megillet. Senki nem élhet végletes szegénységben, ahogy jogfosztottságban sem. A közösség felelőssége, hogy annak is járjon az emberi élet anyagi feltételeinek minimuma, aki önerejéből – időlegesen vagy soha – nem tudja megteremteni azt. Az alapjövedelem a ma is létező pénzbeni szociális támogatások helyett jár. Állampolgári jogon, minden felnőttnek, akár van más jövedelme, akár nincs.

Hétköznapi tapasztalatunk, hogy minden olyan, újraelosztás révén nyújtott közszolgáltatás – iskola, kórház, út, rendőrség, bíróság stb. –, melyet a közösség valamennyi tagjának biztosít, egyenlőtlenül oszlik el. A jobb módúak többet és jobb minőségben tudnak „használni” a közösség szolgáltatásaiból, mint a szegények. Ez az egyik legfontosabb oka a szegénység újratermelődésének.

A radikális változás első lépése tehát a fontossági sorrend megváltoztatása. Nem nehéz belátni, hogy ha valaki kisgyermekként éhezik, olyan családban nevelkedik, ahol a napi betevő megszerzése is jelentős gond, ahol nincs meleg télen, ahol a nyomor elviselésének egyetlen útja az alkohol és a drog, ott a gyermek nem szerzi meg azokat a készségeket, melyek az iskolai oktatásban való részvételhez szükségesek. Így nem csodálkozhatunk, ha kihullanak az iskolából. Ma a gyerekek továbbtanulását – így életlehetőségeit – közel nyolcvan százalékban az határozza meg, hova születnek. Ez szégyen és gyalázat. A szegénység miatt növekszenek az egészségügyre, a közmunkára, a rendőrségre, a bíróságokra költött közpénzek. Az emberi méltóság tisztelete, a sorsközösség és a közforrások hatékonysága egyaránt arra hív, hogy a végletes nyomort és a szegénység újrateremtését megakadályozzuk. Erre nincs jobb mód, mint a minden felnőttnek feltétel nélkül járó alapjövedelem. Az alapjövedelem a mai modellszámítások szerint havi ötvenezer forint lehet.

MUNKAÖSZTÖNZÉS. Az alapjövedelem bevezetését munkaösztönző lépéseknek kell kísérniük. Ezek között a legfontosabb, hogy a bérrel elérhető jövedelem jelentősen magasabb kell legyen az alapjövedelemnél. Dolgozói szegénység nem létezhet. Aki dolgozik, annak a megélhetését biztosító bért kell kapnia. Ugyanakkor a legjobb ösztönzés a munkahelyek létrejötte. És olyan oktatás, mely közel azonos szintű tudást ad mindenütt. Továbbá a kereslet növekedése. Az alapjövedelem ezen is segít valamelyest, hisz épp ott teremt elkölthető pénzt, ahol minden bevétel fogyasztásra megy. Ettől helyben több kenyér, több ruha, több hús, több zöldség fogy – ez a helyi pék, a helyi kisbolt, a helyi hentes és állattartó számára teremt keresletet és igényt, hogy több alkalmazottat foglalkoztasson. Ezt egészítheti ki az élőmunkára terhelődő adók csökkentése, a munkahely-teremtési támogatás és a képzéssel kiegészített, gazdasági célokat szolgáló közmunka.

NEM FIZETETT MUNKA TÁMOGA TÁSA. Amikor az alapjövedelem kritikusai munkáról beszélnek, kizárólag fizetett munkára gondolnak. Pedig a mai késő modern társadalmak egyik legnagyobb értékteremtő esélye a nem (hagyományos módon) fizetett munka lehetőségeinek bővítése. A közösségi, családi gyermekfelvigyázás másoknak teremt(het) lehetőséget munkavégzésre vagy pihenésre, az idősek, fogyatékkal élők gondozása számukra szebb életet és a családi munkamegosztásba való bekapcsolódás lehetőségét kínálja. De nem csak közösségi nem fizetett munka lehetséges: a kiskert, az önellátás megszervezése is könnyebb, ha a megélhetés minimális költségei biztosítottak, és nem más kertjét kell rabszolganapszámban művelni a családi betevő biztosításához.

A SEGÍTŐ RENDSZEREK ÁTALAKÍ TÁSA. Az alapjövedelem nem ér el változást, ha az új helyzetet nem támogatjuk meg segítő szolgáltatásokkal. Az angol és amerikai minta alapján működő Biztos Kezdet program nemcsak abban segít, hogy kiegyenlíti a családban szerzett hátrányokat, hanem a családot is bevonja a fejlesztésbe. Az itt megtanultak juthatnak tovább az alap- és középfokú oktatásba, így válhat a nyílt problémamegoldásra, játékra és drámapedagógiára épülő új oktatási modell –melyet például nálunk a sokat hivatkozott Hejőkeresztúron is alkalmaznak – alapjává.

Kritikusai elsősorban azt vetik az alapjövedelem támogatóinak szemére, hogy finanszírozhatatlan, igazságtalan, és vannak jobb módszerek a szegénység enyhítésére. A végén kezdve: biztosan vannak, de egyelőre nem találtuk meg őket. Mert amit eddig csináltunk, az nem csökkentette, hanem növelte a szegénységet. Biztosan lehet a jelenlegit is jobban csinálni, csak nem érdemes.

A rendszer már a jelenlegi pénzbeni szociális támogatásokból is finanszírozható – az adórendszer átalakítása mellett –, az újraelosztási fontossági sorrend megváltoztatásával további források vonhatók be, az adminisztratív hatékonyság és az egyéb ellátórendszerek hatékonyságának növekedése, a növekvő fogyasztás további forrásokat teremthet.

Az alapjövedelem bevezetése nem önmagában áll, még az itt felsorolt kiegészítő lépésekkel sem. Szükség van a minimálbér fokozatos emelésére, az angol baloldal által javasolt – a minimálbérnél magasabb, adókedvezményekkel szorgalmazott –megélhetési bér (living wage) bevezetésére, a munkavállalói jogok erősítésére, az elérhető bérjövedelmek adóval vagy szabályozással történő maximalizálására, a munkavállalói kiszolgáltatottság csökkentésére, a helyi együttműködések, szövetkezések erősítésére, a gazdasági és környezeti fenntarthatóság és a vállalatok átláthatóságának, a beszállítók, a szűkebb és tágabb környezet, a fogyasztók kiszolgáltatottságának csökkentésére, az egyenrangú üzleti párbeszéd erősítésére és természetesen a politikai részvétel támogatására.

Szegénynek és kiszolgáltatottnak lenni szörnyű, a benne élők számára élhetetlenné teszi a jelent és rettegéssel telivé a jövőt. Gyávának és megalkuvónak lenni akkor, mikor tehetnénk ellene, mindenki számára jóvátehetetlen kárt okoz. Ez a mi felelősségünk.

Ez az egyetlen háború, amit érdemes megharcolni.

A szerző politikus, MSZP

 ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.