Megyesi Gusztáv: Faágat lopni

Miközben az éveken át főrendőröket lefizető, s bűnszervezetben több százmilliós adócsalást elkövető mulatótulajdonos nemhogy az előzetesből, de immár a házi őrizetből is kikerülve újra szabadlábon intéz heti ügyeit a pesti éjszakában, a Police.hu rendőrségi portálon azt olvasni, hogy december elején a Készenléti Rendőrség munkatársai tetten értek egy 35 éves férfit, aki „a Tisza-gát partján lehullott faágakat gyűjtött össze és tulajdonított el. A nagykörűi lakost a rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatását követően őrizetbe vették”.

Persze hogy lecsukták, nem lehet mindenki szabadlábon. Amivel nem pusztán arra kívánunk utalni, hogy miközben pár faágért bezsuppolják az illetőt, addig a legnagyobb disznók kint vannak, sőt, a hatóságoknak még sok milliárd forintos áfacsalások ügyében sem nagyon akarózik vizsgálatot indítani, s hogy egyáltalán. Hanem most inkább arra lyukadnánk ki, hogy advent van, amikor nemcsak a hatóságoknak, de a nemzet felvirágoztatásában egyre nagyobb érdemeket szerző magyar arisztokráciának is megtelik a szíve szeretettel és irgalommal, de főleg az elesettek iránti aggodalommal.

Amiből adódik is mindjárt a kérdés, hogy vajon akad-e majd egyetlen is közöttük, aki felkarolja ezt a férfit s hasonszőrű társait némi tüzelő erejéig, s ha nincs mit enniük, odaadják-e nekik a maradékot, ahogyan régen a kegyelmesék szokták, noha a 35 éves nagykörűi férfi kétségkívül brutálisan meglopta a közvagyont, s tán még a Tisza-part védvonalát is veszélyeztette. S csakugyan: ha már van Corvinlánc, vitézi rend, bethlenistvánozás, Kossuth tér-visszaépítés, ispánozás, méltóságos uramozás, miért nem akad ebben a rohadtul magyar, rohadtul keresztény és rohadtul úri társaságban egyetlen Róbert bácsi sem?

Aki ingyenlevest mérne e szabadságharcos, nehéz napokban a nyomorultaknak. A Városligetben, a Kálvin téren, bárhol a városban s a város szélen, mint egykoron. S noha a levesosztás nem olyan fennkölt foglalatoskodás, mint futballklubot pénzelni, vagy egyszer s mindenkorra leállítani a gravitációt, van hozadéka, az ingyenleves ugyanis jól fizet: híre megy a jótevőnek, intézménnyé válik; lám, Róbert bácsira lassan kilencven év múltán is emlékszik az utókor.

Pedig a mai elit kiváltképp alkalmas volna Róbert bácsinak. Róbert bácsi ugyanis a velejéig korrupt volt, csalásból és sikkasztásból, a köz- és magánadományokat zsebre vágva gazdagodott meg s szerzett előjogokat, bejáratos volt magas hivatalokba, sőt a Főméltóságú Asszony kegyeltjeként szemet hunytak a viselt dolgai fölött, ha nem is olyan mértékben, mint a mai elitnél. Cserébe de facto moslékot, éttermi maradékot adott a szegényeknek, igaz, legalább adott, s közben nem röstellt maga is beállni levest mérni az emberek közé.

A mai magyar úr viszont eleve irtózik a szegénységnek már a látványától is, természetesen közérdekből: az ingyenlevesért sorba álló ember ugyanis büdös és rontja a városképet; csoda, hogy eddig még nem tiltották be az ingyenkonyhákat. Ami azonban a falopást illeti, Ferenczi Krisztinától tudjuk, hogy amikor nemrég a Tiborcz család traktorjával szállítottak el Felcsút környékén vagy ötven köbméter engedély nélkül kivágott fát rendőrségi következmények nélkül, a környezetvédelmi hatóság azzal zárta le az ügyet, hogy a fák kiirtása „nem gyakorol jelentős negatív hatást a terület madárfajainak természetvédelmi helyzetére”. Ha a nagykörűi férfinak szerencséje van, és a Tisza-gát körül is megúszták a madarak, az komoly enyhítő körülmény lehet.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.