Doros Judit: Tahó-macsó ingyendiszkó

Ezennel bejelentem, hogy holnaptól nem szeretnék fizetni a mozijegyemért. Nőnemű vagyok, igaz, már nem épp mai csirke, de talán néhány nyugdíjas férfit még bevonzanék egy jó kis Bunuelre vagy Cassavetesre. Hasonló okokból mellőzném a könyvtári tagdíjam befizetését is: múltkor külön megfigyeltem, hogy három hímnemű egyed is a mellettem lévő fotelekbe telepedett le. Bár megengedem, abból a szögből jobban lehetett látni az olvasótermi leánykát. Akinek vonzó dekoltázsa okán a mostani logika szerint illene egyből dupla fizetést adni.

Ez utóbbi mondatért Sebestyén Balázs rögtön be is szólhat. Miként tette azt Teczár Szilárddal, akinek esélyegyenlőségi küzdelmét, miszerint egyformán fizessenek – vagy ne fizessenek – a lányok és a fiúk a diszkóbelépőért, a reggeli rádióshow műsorvezetője ügyes kis kérdésnek álcázott laza homofóbiával ekképp intézte el: „nem az van, hogy Szilárd a pasikra gerjed?”

Az, hogy Magyarországon egyfajta tahó-macsó légkör uralkodik, nem újdonság. Az sem, hogy ebbe a nők jó része beletörődött. Ha megpróbál egyenlő pályákat és egyenlő esélyeket követelni, mindjárt rásütik, hogy kékharisnya, feminista, klimaxos, kielégítetlen, hisztis, hülye picsa. Nálunk a férfiak sokasága röhög azon, hogy Svédországban – vagy egyéb, a miénknél fejlettebb demokráciákban – nem sikk előreengedni a nőket, vagy feladni rájuk a kabátot. Mer’ az a nőnek jár, s ettől lesznek ami férfijaink lovagiasak. De azon már nem röhögnek, hogy ott a férfiak ebéd után elmosogatnak, rendszeresen kivasalnak, kitakarítanak, s ezért nem akarnak glóriát rajzoltatni a fejük fölé. Azért teszik ezt, mert pontosan annyit érnek, mint a nők. Annyi a joguk, és annyi a kötelességük is. S nem is értik, hogy máshol ez másképp van.

Nálunk már amiatt is gerillaharcot vív valaki, hogy a diszkóban ne csináljanak a lányokból szexista hústömeget, akiket azért engednek be ingyen valahová, hogy aztán bevonzzák a pasikat. (És nem azért, amit a Doboz nevű szórakozóhely hivatalos magyarázatként közvetít, vagyis hogy a jegyért való nagy sorban állásban a fiúk még fellöknék a lányokat.)

Aki nálunk felvet egy ilyen problémát, azt Sebestyén Balázs mindjárt „lebuzizza”. Nyugodtan képzeljünk mögé százezreket: a ficsúr nincs egyedül. Szánalmasan egyszerű rugóra jár e népes létszámú tömeg agya. Ha miniszoknyát lát maga előtt, bemegy a dizsibe. Ha cicit villantanak előtte, bemegy a dizsibe. Ha pedig valaki morális okok miatt tiltakozik egy méltatlan helyzet ellen, mi más lenne, mint „homokos”.

A Doboznak az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntése szerint harminc napja van arra, hogy egységes, fiúkra és lányokra egyaránt vonatkozó belépődíjrendszert vezessen be. Gondolom, már lázasan keresik a kiskaput.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.