A gettysburgi beszéd: egy régi és egy mai kommentár

Minap volt az 1963. november 22-i Kennedy-gyilkosság évfordulója, most pedig egy 150 évvel ezelőtti, szintén amerikai eseményre – valamint utóhatására, de erről később – emlékezhetünk.

Egy látogató készít felvételt Lincoln híres gettysburgi beszédének leiratáról a washingtoni kongresszus könyvtárában
A student photographs the Nicolay copy of U.S. President Abraham Lincoln's Gettysburg Address speech at the Library of Congress in Washington November 11, 2013. The Gettysburg Address was delivered 150 years ago on November 19, 2013, to a crowd of about 15,000 spectators by Massachusetts orator Edward Everett. Officially, Lincoln's two-minute speech was labelled "remarks" and yet it has stood the test of time and will be recited at commemoration ceremonies at Soldier's National Cemetery in Gettysburg on Tuesday. Picture taken November 11, 2013. REUTERS/Gary Cameron (UNITED STATES - Tags: ANNIVERSARY MILITARY POLITICS)

1863. november 19-én, amikor javában zajlott a polgárháború, Abraham Lincoln elnök elmondta rövid, ám az amerikai történelem talán leghatásosabb és legtöbbet idézett beszédét a gettysburgi temetőben. A beszéd a gettysburgi csata után néhány hónappal hangzott el, s mint tudjuk, ebben a csatában az északi seregek győzelmet arattak a déliek felett. E beszéd voltaképp ennek állít emléket. Bár néhány nappal már túl vagyunk a dátumszerű évfordulón, azzal tiszteleghetünk méltóképpen, ha először mi is idézzük: „Nyolcvannyolc évvel ezelőtt ősatyáink egy új nemzetet teremtettek e földrészen, mely szabadságban fogant és azon elképzelés által vezéreltetett, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett.

Most egy olyan méretű polgárháborúba bocsátkoztunk, mely próbára teszi, meddig tud fennmaradni ez a nemzet, vagy bármely nemzet, mely így fogant és alapozódott meg. E háborúnak egy nagy csataterén gyűltünk most össze azért, hogy ennek egy részét azon társaink végső nyugvóhelyévé szenteljük, akik azért áldozták fel életüket, hogy a nemzet tovább élhessen. Kellő és helyénvaló, hogy ezt tegyük. De tágabb értelemben nem szentelhetjük meg, nem áldhatjuk meg, nem szentelhetjük be e földet. Azok a derék emberek, élők és holtak, akik itt küzdöttek, sokkal jobban megszentelték már, minthogy a mi csekély hatalmunkban állna ehhez bármit is hozzátenni vagy ebből elvenni.

A világ aligha fog felfigyelni vagy hosszasabban emlékezni arra, amit mi itt most mondunk, de arról soha nem fog megfeledkezni, amit ők tettek itt. A mi dolgunk, élőké, inkább az, hogy annak a befejezetlen műnek szenteljük magunkat, melyet ők mindeddig oly nemesen vittek előre. A mi dolgunk inkább az, hogy a még hátralévő, előttünk álló feladatoknak szenteljük magunkat – hogy e tiszteletre méltó holtaktól megsokszorozódó elszántságot tanuljunk mutatni azon ügy iránt, melyért ők utolsó elszánt erőfeszítéseiket tették –, hogy mi itt meghozzuk ezt a nemes elhatározást, miszerint nem engedjük, hogy e holtak halála hiábavaló legyen; hogy országunkban a szabadság Isten kegyelméből újjászülethessen; és hogy a nép kormánya a nép által és a nép érdekében kormányozva ne tűnhessen el a világ színéről.”

Ezúttal véletlenül sem a fenti mondatokat szeretném értelmezni, sokkal inkább szólnék a mai amerikai sajtóban tapasztalható, talán példátlan gesztusról: a 150 éves jubileum megihlette azoknak az utódait, akik annak idején a lincolni politikával kőkeményen szemben álltak. S máris érthetővé válik, ezt a rövid méltatást miért nem november 19-én (a beszéd elhangzásának évfordulóján), hanem november 23–24-én teszem közzé. Mert egy nem kevésbé híres (vagy inkább hírhedt) dokumentum anno 1863. november 24-én látott napvilágot. Rövid történetéhez csak ennyit: Abraham Lincoln a republikánus párt színeiben nyert (kétszer is) elnökséget, s a maga korában irtózatos erők dolgoztak ellene.

Spielberg Lincoln című filmje ugyan nem is keveset felvillant a korabeli politikai közegből, de arról ott sincs szó, milyen fogadtatásra talált a gettysburgi beszéd 1863. november 19. után. Nos, a 150 évvel ezelőtt elhangzó beszédre nagyon sok reflexió érkezett. Természetesen pártállás szerint vagy dicsérték, vagy szidták. Volt egy akkoriban híres, pennsylvaniai demokrata párti újság, a Patriot and Union, amely –néhány napos tépelődés után – mind közül talán a legkeményebb kritikával illette a beszédet, a november 24-én megjelenő A Voice from the Dead című szerkesztőségi cikkében. Ez a cikk meglehetősen kemény tónusban szólja és kicsinyli le az elnök „rövid” beszédét. Túl olcsó lenne persze az elnök iránti személyes bosszút sejtenünk a háttérben, azt mégis tudnunk kell, hogy a Patriot and Union tulajdonosát és munkatársait a republikánus kormányzat 1862-ben letartóztatta és bebörtönözte (a sajtószabadság talán nem tartott még ott, mint ma).

1863-ban ugyan a letartóztatottak kiszabadultak, de a politikai oldalak közötti hadakozás jottányit nem hagyott alá. Ennek köszönhető a Lincoln-ellenes újság említett dehonesztáló cikke az elnök „buta beszédéről”. Mindez azonban történelmi epizód is lehetne, két okból idézem azonban ide. Az egyik az, hogy most, 2013 novemberében a Patriot and Union néhai lap utódai (a lap The Harrisburg Patriot and Union néven létezik ma) úgy gondolták, megérett az idő egy elnézést kérő közlemény megjelentetésére. „Living on the wrong side of History” című közleményükben megcselekszik azt, ami – azt hiszem – rendkívül ritka a politikában: beismerik elődeik tévedését, s felülvizsgálván a néhai szerkesztőségi cikk legsúlyosabban dehonesztáló mondatait, voltaképpen nyilvánosan bejelentik: a „rossz” oldalról átállnak a „jó” oldalra.

A lincolni örökséget magukra nézve is „kötelezőnek” ismerik el. A másik ok, amiért mindezt publikussá tettem: vajon elképzelhető volna-e a magyar politikai közéletben egy ilyen horderejű nyilvános mea culpa? Van-e a mai magyar politika olyan állapotban, hogy akár egy szerkesztőség, akár egy politikus, akár egy párt nyilvánosan átértékelje korábbi álláspontját, és tanújelét adja annak, hogy számára a történelem nemcsak elválaszt, hanem összeköt? Költői kérdések. Pedig egy ország politikai well-beingje (jólléte), éppen az ilyen gesztusokból tevődik össze.

A szerző politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója

*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.