Az állam kereskedik

Eddig birkaként tűrtem, ami a pénztárgépek ügyében zajlott, és igyekeztem lépést tartani a játszmával. Nekünk, több tízezer társunkkal egyetemben, van megrendelésünk és befizetett 25 ezer forint előlegünk egy olyan Sam4s berendezésre, melyről mára kiderült, hogy nem is annyira engedélyezett, mint engedélyezettebb lengyel társai, és most ráadásul valakik belekényszerítenek minket egy újabb megrendelésbe.

A dologban a NAV honlapja a legérdekesebb, ahol érdemes végigolvasni a jelenlegi „teendőket”. Azután az ügyfélkapun belépve már a figyelmeztetés fogad és a rendelési felület. Rendelhetünk pénztárgépet állami (!) oldalon. Ha szeretnénk, az adataink (pl. a pénztárgéphez tartozó regisztrációs kód) már kitöltve szerepelnek. Hogy a rendelés hova megy, ki dolgozza fel, merre és miként mennek a pénzek stb., az nem derül ki. Az sem, hogy mi lesz az 50 ezer forintos támogatással, amely csak december 31-ig érvényes. Tehát az adatbázis készen vár minket a megrendelés lebonyolítására. Ennek elkészítéséhez minimum hetek kellettek tesztekkel, biztonsági kockázatelemzéssel stb. Tehát erre célzottan már régen készült valaki.

Sebők Roland

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.