Hargitai Miklós: Kölyökfrakció

A parlamenti kormánytöbbség nem teheti fel hitelesen azt a kérdést, hogy miért nem születik elegendő gyermek Magyarországon. Ha mégis felteszi – és időről időre ez történik, mert a válasz ugyan nem, de a kérdésfeltevés nagyon fontos neki –, akkor az ellenzéknek elég annyit mondania: azért, amit csináltok, amilyenek vagytok, ahogyan a nőkkel, a gyerekekkel és a gyermekes szülőkkel bántok, azért nem.

Ha ezt mondja az ellenzék, az egyfelől elnagyolt, általánosító és kicsit igazságtalan lesz, másfelől igaz. Magyarország a 80-as évek eleje óta képtelen a saját népessége (szimpla vagy bővített) újratermelésére. Ez tehát nem az Orbán-kormány felelőssége: az ő saruk mindössze annyi, hogy – nemzetstratégia ide, kétharmad oda – az adószabály-változtatáson kívül semmi fontosat és hasznosat nem tettek az ügy érdekében. Ezt nem is a változatlan tempóban romló népesedési statisztikák demonstrálják a legbántóbban, hanem maguk a kormánypártjaink, naponta és – mondhatni – személyesen. A közelmúltban például az őszi szünet a parlamenti dolgozók, sőt a gyermekeik számára is szünnapokat jelentett, átmeneti gyerekelhelyezési gondokkal. Egy svéd vagy egy holland honanya nem értené meg, hogyan lehetséges, hogy egy ekkora állami intézmény gyerekszoba és szakképzett személyzet nélkül működik – arrafelé az önkormányzati hivatalban, a könyvtárban vagy a templomban is természetes, hogy az ügyintézés/könyvkölcsönzés/gyónás idejére van hova tenni a kicsiket. Mi viszont errefelé élünk: itt a gyereknevelés XX–XXI. századi alapinfrastruktúrája hiányzik (a bölcsődétől a részmunkaidős foglalkoztatásig), miközben azok, akik erről tehetnek, főállásban és főműsoridőben keseregnek a népességfogyás fölött. És tényleg nem érdekli őket akkor sem, ha a saját (munkatársaik) gyerekeiről van szó: az LMP a szünet idején családi napközit nyitott a Fehér Házban, de termet többszöri kérésre sem kapott hozzá. Egy olyan sokemeletes irodaházban, amely ezekben a napokban kongott az ürességtől. A parlamenti kölyökklub így jobb híján a zöldek frakcióirodájában üzemelt. Minderre biztosan létezik százféle magyarázat, de valódi oka csak egy lehet: kormánypártunk kizárólag férfiakból álló vezérkara szerint az asszony helye otthon van (a gyereké meg pláne), ne lábatlankodjanak a törvényhozók közelében.

Ezzel a fundamentalista filozófiával két apró bökkenő akad. Az egyik, hogy a lakosság nagyobbik fele nem osztja (sőt a nőneműek döntő többsége mereven elutasítja). A másik, hogy Európában ott növekszik a népesség, ahol a gyerek nem jelent egyúttal lemondást az összes többi álomról.

A parlamenti óvoda persze nem a megoldás (lenne), csak egy apró lépés a XXII. században is magyarlakta Magyarország felé. Meg egy kicsinyke bizonyíték arra, hogy a parlamentben is vannak – ha nem is sokan –, akik ezt akarják.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.