Csider István Zoltán: Ébresztő!

Jó reggelt mindenkinek. Jó reggelt, rubin teát és sárga páragőzt kívánok a munkáját igen magas színvonalon végző Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak; ez most nem fog sikerülni. Mert igaz ugyan, hogy néha éveken át lehet szívatni, egzisztenciális rettegésben tartani egy kormánykritikus rádiót; igaz ugyan, hogy ideig-óráig el lehet odázni a jogerős bírósági döntések végrehajtását, reménykedve abban, hátha ez a rövid idő is elég, drága bolgárúr, hogy meg tessenek dögleni végre.

De egyelőre azért mégiscsak lehet abban bízni, hogy előbb-utóbb mindenki megkapja, ami jár neki: Simicska Lajos a fél országot, a Klubrádió meg majd – a legutóbb szerda délutánra remélt legvégső határidőn is túl – a 92,9-es frekvenciát. (Amely amúgy közösségi, vagyis nem kell érte frekvenciadíjat fizetni. Ahogy az InfoRádiónak sem a sajátjáért. Bár – különvéleményt jelentek be – a közösségi rádiózást én ma is inkább az AMARC, a közösségi rádiós világszervezet egyik kézikönyvének megállapításai szerint képzelem el: nonprofit alap, közösségi tulajdonlás és ellenőrzés, közösségi részvétel.)

Jó reggelt, napsugaras latte macchiatót kívánok továbbá mindazoknak, akik úgy gondolják, a rádió vezetősége Kuncze Gábor kirúgásával próbál törleszkedni a jelenlegi hatalomhoz. Ki hiszi el, de tényleg, hogy egy csütörtök délelőtti műsor vezetőjének eltávolítása olyan jó pont tud lenni a médiahatóságnál, hogy az a nagy busa fejéhez kap: te, hát ezek tulajdonképpen jó fejek!

Jó reggelt, norvég vajas aranybarna pirítóst kívánok ezenfelül Arató Andrásnak, a Klubrádió tulajdonosának több okból is. „Kuncze Gábor az október 23-i ünnepen a média színpadáról átlépett a politika színpadára”, áll a volt SZDSZ-elnök kirúgását magyarázni próbáló klubrádiós kommünikében, később: „politikusi fellépésének a ténye és nem a minősége összeférhetetlen a rádiós státusszal”. Utóbbi persze igaz, de ne tegyünk már úgy, mint a mindenre rácsodálkozó gyakornok az első termelési riportútján: jé, gyár!? Jé, gépek!? Jé, munkások!? Jó reggelt kívánok: Kuncze Gábor 2009 eleje óta a Klubrádió műsorvezetője, az SZDSZ és vele Kuncze pedig csak 2010-ben zuhant ki az Országgyűlésből. Úgyhogy nem most hibázott a rádió, amikor kirúgta Kunczét, hanem még annak idején, amikor felvette. Egyébként szerintem politikus ne legyen rádiós műsorvezető. Se hetilap kolumnistája.

Egy rádiótulajdonos pedig, ha lehet, ne legyen cinikus, se túl feledékeny. Arató a Facebookon a Kuncze-ügyben őt kritizálóknak azt írta: „(…) nem a hallgatók hoztak össze maguknak rádiót”, ami tény. Később: a „hallgatók segítettek abban, hogy esély legyen a sikerre, segítettek tüntetéssel, levelekkel, bátorítással”. Meg pénzzel: a hallgatók millió forintokért vettek műsorperceket, esetleg válaszoltak a napi „közvélemény-kutató” kérdésekre emelt díjas telefonon stb. A jó reggel mellé tehát kicsit több önreflexiót is kívánok.

A Klubrádió kálváriája még a 95,3-en kezdődött
A Klubrádió kálváriája még a 95,3-en kezdődött
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.