El kell ismerni: releváns és nyitott kérdéssé vált az elmúlt hetekben, hónapokban az összefogás szélessége. A DK feljött a víz felszínére (fél év alatt egy százalékról háromra erősödött). Sziszifuszi munkával – és politikai ellenfelei tétovaságával – elérte, hogy minden korábbinál élesebben merül fel a kérdés: Gyurcsány pártjának kihagyásával vagy beemelésével mekkora kockázatot vállal a szövetség. Továbbra is azt gondolom, hogy a volt kormányfő éppen azok körében vált ki jóvátehetetlenül komoly ellenszenvet, akiket Bajnai megcélzott, de még nem sikerült érdemben megszólítania. Akik nélkül jelen állás szerint nem lehetséges a kormányváltás. De az egész baloldal perspektívájából magyarázhatatlan lenne a helyzet, ha az ellenzék azért bukná el a választásokat eldöntő egyéni választókerületeket, mert egy helyett két vagy több baloldali ellenzéki jelölt indult a fideszes ellenében; vagy ha a DK 4,8 százalékkal kiesne a parlamentből. És ha ezzel együtt a Fidesz alakíthatna újra kormányt. A dilemma nyilván a szocialisták és az Együtt–PM elnökét is tanakodásra készteti.

Az események azonban addig is haladnak a maguk útján. Ebben a hangulatban, klímaváltozásban került pecsét az MSZP és az Együtt–PM szövetségére, elméletileg lezárva a résztvevők lehetséges körét. De miért is ne lehetne meg e két pártnak a joga, hogy a lehető legszélesebb összefogást kettejük szövetségében lássák? Miért ne gondolhatnák azt, hogy ketten több szavazót tudnak megszólítani, mint hárman vagy még többen? Akiknek meg nem tetszik ez, azok tegyenek ellene, építsenek erre politikát, mondják el minél több fórumon minél hangosabban. Ehhez nekik is joguk van, akkor is, ha ezzel a kormány – nélkülük történő –leváltásának esélyeit csökkentik.

És itt van az első kutyánk elásva. Mert a kimaradók „csak” azt tették, amit rövid távú érdekük, saját politikai túlélésük parancsa diktált. Ezt a fórumot is arra használták fel, hogy minél hangosabban elmondják: nem tetszik nekik az MSZP–Együtt rendszere. Pont az érdekek e nyilvánvalósága miatt egészen biztosan óriási hiba volt – különösen a szövetséget rögzítő keddi aláírás után – a kimaradókkal egy színpadon mutatkozni, pláne mikrofont adni a kezükbe. A legnagyobb kockázati elemet nyilván Gyurcsány jelentette, erre mindenki számíthatott. Arra viszont már kevésbé, hogy a mérhetetlenül csekély támogatottságú ex-SZDSZ-es szervezetek beállnak a DK mögé, és együtt olyan hangulatot teremtenek a tüntetésen, amelyben a szocialista pártvezetőt épphogy nem fütyülték ki. A legerősebb baloldali, ellenzéki párt vezetőjét – egy baloldali, ellenzéki demonstráción.

Utólag könnyű okosnak lenni. Én sem mondtam el nyilvános fórumon, hogy Mesterházy és Bajnai jéghegynek szalad, ha egy színpadon mutatkozik a szerdai szereplőkkel. Arra viszont több helyütt felhívtam a figyelmet, hogy nem túl jó ötlet a közös tüntetés, mert valószínűleg Gyurcsány fogja uralni a terepet, ahogyan az is intő jel volt, hogy a volt miniszterelnök a múlt héten hátrafelé nyilazva mártotta be az MSZP-t a kampányfinanszírozás ügyé ben. A tüntetés szervezői tehát nem sok jót várhattak. Csak a megúszás lehetett a cél. Pedig az október 23-i demonstráció komoly és talán pótolhatatlan lehetőség volt az ellenzék számára: megmutatni erejét, hitet adni, hogy Orbán Viktor legyőzhető. A Millának köszönhetően kibontakozhatott volna egy újszerű, életképes hagyománya a március 15-i és az október 23-i baloldali demonstrációnak, de ez most elveszett.

A hírek szerint a felek megállapodtak abban, hogy ezúttal nem foglalkoznak egymással, nem lesz közös listázás, közös miniszterelnök-jelölt követelése. Óriási tanulság ez a szocialistáknak és Bajnai pártjának: valószínűleg ára lett volna nemet mondani Gyurcsány kezdeményezésére, hogy ünnepeljenek együtt a pártok, de a veszteség korántsem lett volna akkora, mint amit most elkönyvelni kényszerülnek. De kérdéseket vethet fel az eset a potenciális szavazók fejében is: hogyan lehet megbízni egy olyan összefogásban, amelyben a partnerek már az első kanyarban átvágják egymást? Ahol belefojtják a szót abba a pártelnökbe, akitől a megegyezést várják? A kormányzóképesség, a politikai tehetség alapjait feszegető kérdésről van itt szó – ezt nem hagyhatja figyelmen kívül egy olyan erő, amely nyerni, majd kormányozni szeretne.

Sok helyütt olvasni, hogy nem tudatos hackelésről volt szó, hanem ilyen a baloldali közhangulat, ez jött a közönségből. Hogy a pártérdekeken, stratégiákon felül a választói akarattal, a tömegek nyomásával is számolni kell. Ez nyomós érv. Mégis úgy gondolom, hogy egy demonstráció, amelyen az alaphangot az egyes szervezetek mozgósítási képessége, az akár mindenfajta szervezeti háttér nélkül felszólaló politikusok „előhangolása” adja meg, nem helyettesítheti a közvélemény-kutatások, fókuszcsoportos vizsgálatok reprezentatívabb adatait. Ezek alapján pedig elég nehezen hihető, hogy tömegek követelik Kuncze, Fodor és Bokros szerepeltetését a listán.

Az utóbbi évek meghatározó diskurzusa baloldalon az általános és jelszószerű összefogás kérdése volt, és uralkodóvá vált a nézet, hogy csak ettől várható a baloldal megváltása. Ebben ludas mindegyik párt és politikus Bajnaitól Gyurcsányon át Mesterházyig. Pedig a kulcs ez: tud-e valaki potens ellenzéke lenni Orbánnak és a Fidesznek? Megtalálható-e az az ideális konstelláció, amely úgy képes a legtöbb szavazót magához vonzani (a hagyományos baloldali választói tömbön kívülről is), hogy heterogenitása a későbbi kormányzóképességet sem veszélyezteti? Minden más mellékes. Erre a hangulatra jól rá tudott ülni Gyurcsány, de komoly aktivista- és támogatói hálózat is kellett hozzá, hogy a tüntetésen ilyen kézzelfogható többsége legyen. Ez is fontos tanulság.

De a volt kormányfő egy ponton elszámította magát. Hetek óta építgetett, javuló pozícióit bizonyosan rontja, ha nyilvánosan megszégyeníti és felbőszíti annak a pártnak az elnökét, amellyel szövetségre kíván lépni. Vagy azt remélte, hogy ezzel a performance-szal (is) erősödik, és így végül is mindegy, hogy Mesterházy Attila üvölt-e, vagy sem, hiszen a számokat látva majd térdre kényszerül. De Gyurcsány téved: ezért a szerdai akcióért az összes ellenzéki pártot megbüntetik a baloldali választók, mindenki rosszabb helyzetbe fog kerülni. Az akció erősen emlékeztetett a Brian élete című film egyik utolsó jelenetére, amelyben a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulata rituálisan kivégzi magát. „Jól megmutattuk nekik.”

Gyurcsány Ferenc október 23-án taktikai győzelmet aratott Mesterházy Attila és Bajnai Gordon felett. De Orbán leváltásának szemszögéből stratégiai vereséget mért az egész formálódó baloldali szövetségre – benne saját magára is. Ő és támogatói azt a hitet vették el a kormányt leváltani szándékozóktól, hogy van erő a baloldalban, hogy képes nem csak magával foglalkozni.

* A szerző a Magyar Progresszív Intézet igazgatója.