Megyesi Gusztáv: Kutya Szerbia
Azt mondja a Szabadkán élő Péter Ferenc színész-rendező a Délmagyarország című napilapnak, hogy személyesen is találkozott olyan magyarul nem beszélő szerb emberekkel, akik elmondták neki, hogy 250 euróért vásároltak magyar állampolgárságot.
Ez minimum vért kíván. Napi árfolyamon számolva a szerbeknek 75 ezer forintot ér drága hazánk útlevele, magyar ember honpolgársága. Pont annyit, mint egy KTM-kerékpár vagy egy LG Optimus telefon, vagy tudomisén egy tonna káposztarepce; kutya Szerbiában ennyire becsülik a magyart.
Régebben azért többet értünk. Most nem is a régi világot vesszük elő, amikor tisztességes magyar férfiak egymás után vettek feleségül erdélyi lányokat, formálisan, persze, hogy kiszabadíthassák a Ceausescu-féle Romániából; becsülték is érte a magyart, s aszerint fizették is meg testvéri jó cselekedeteit, hol természetben, hol nyugatnémet márkában, ám ez régen volt.
Hanem most csak a fél évvel ezelőtti állapotokra gondolunk. Amikor Korsós Tamás szabadkai főkonzul még 300-500 euróról beszélt, azaz 90 és 150 ezer forint közötti összegért vállalták erre szakosodott nyelviskolák a honosítás előkészítését, „ezért a pénzért összeállították a kérelmező önéletrajzát, elszállították az átvevőhelyre, más interjúzott helyettük, és megkapták az állampolgársághoz szükséges kérdéssort”.
Ehhez képest ez a 75 ezer forint a magyar (mint olyan) botrányos leértékelődése, nyilvánvaló persze, hogy kik állnak az aknamunka mögött, de majd egy újabb választási vereség végképp eltünteti őket. Igaz, egy nem éppen liberális vagy kommunista párt, a délvidéki Magyar Reménység Mozgalom elnöke is visszaélésekről beszél, s hogy megszaporodtak a hasonló esetek.
Nyilvánvaló, hogy a szerb embernek is legfőbb vágya Magyarországhoz tartozni, ahol eredetiben olvashatja a Nenyit, és a Nemzeti Együttműködési Rendszer rendes tagja lehet, nehéz kisebbségi helyzetekben pedig Semjén Zsolt mutatja meg neki a követendő utat.
Ám ha csekélyke mértékben is, de akadnak olyan szerbek vagy éppen ukránok, akik azért akarnak bármi áron magyar állampolgárok lenni, mert Magyarország egyelőre még tagja az uniónak, következésképpen a saját boldogulásuk végett már magyar állampolgárságuk másnapján továbbutazhatnak a halódó Nyugatra, miként erdélyi testvéreink is annak idején (meg most is).
Mit mond minderre a kormány? Az ember azt hinné, hogy kikéri magának a szerb hozzáállást, s minimum jegyzéket vált, ha ez sem segít, csapatösszevonásokat rendel el a déli határ mentén; igaz, a kormány meg letelepedést árul 250 ezer euróért, a görögök mellett legolcsóbban a világon. Ám akkor is első a becsület. De nem. A héten személyesen az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos, Wetzel Tamás hívott össze sajtótájékoztatót, azt hittük, hogy elégtételt kap a magyar, ám csak annyit jelentett be, hogy a visszaélésekről szóló cikkek mögött nincsenek konkrétumok, hazugság az egész.
Akkor az jó. Akkor, ha jól értjük, újabb elsöprő kormányzati siker született, s szó sincs arról, amiről a színész-rendező beszél vagy amiről a Délmagyarország ír, hogy Szabadkán elég benézni a fényképészekhez, akik ha kell, névvel elmondják, hogy „olyanok járnak hozzájuk magyar útlevélhez vagy állampolgársági kérelemhez igazolványképet készíttetni, akik semmit nem tudnak magyarul”, más szóval ebben is igaza van a haza vezetőjének, aki szerint „egyetlen barátunk van a mai világban, a valóság és a tények”.
Akkor viszont a szabadkai konzult azonnal vissza kell hívni.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
Konzuli válasz
Korsós Tamás a cikk megjelenését követően levelet küldött szerkesztőségünknek. Ebben azt írja, hogy a szerző által neki tulajdonított szöveg, illetve idézet nem tőle való. Az állítás attól a sajtóterméktől származik, amelynek ő is nyilatkozott, de nem azt, ami a cikkben idézetként szerepel. A konzul a napokban a delhir.rs hírportált arra kérte, hogy ugyanebben a kérdésben ne kölcsönözzenek neki olyan kijelentést, amit nem tett. Korsós Tamás szerint valóban hallottak pletykákat visszaélési próbálkozásokról, tarifákról, de ő ezeket sosem erősítette meg, csak azt, hogy hallott róluk. Szerinte a szabadkai főkonzulátus eljárását még ezek a pletykák is szigorúnak, a csalárd célú kérelmezők számára elkerülendőnek tartották. Ez tényleg az én felelősségem, vállalom - írja Korsós Tamás.
