Angelina Jolie és William Hague: A szexuális erőszak ellen

A világ nap mint nap értesül a Szíriában elkövetett irtózatos bűntettekről. Az ENSZ megerősítette, hogy a nemi erőszakot nők, férfiak és gyermekek megfélemlítésére és megbüntetésére használják házkutatások és kihallgatások alkalmával, valamint az ellenőrzési pontokon, fogházakban és börtönökben is alkalmazzák Szíria-szerte.

Az ENSZ nemzetközi vizsgálóbizottságának legutóbbi, szívbe markoló jelentése szól egy olyan megerőszakolt édesanyáról is, akit arra kényszerítettek, hogy fogvatartóira főzzön és mosson, miközben gyermeke meggyilkolásával zsarolták. Szó van benne egy egyetemista diáklányról is, akit azért erőszakoltak meg, mert testvérét a kormány körözte. És mindez csupán a jéghegy csúcsa. A félelem, a szégyen és az életben maradásért folytatott küzdelem azt eredményezi, hogy sokan nem mernek beszélni az átélt szörnyűségekről.

A szexuális erőszakot – Boszniától Ruandáig – napjaink szinte minden nagyobb fegyveres konfliktusában alkalmazták fegyverként. A nemi erőszak a háborús taktika részévé vált, melyet tudatosan alkalmaznak a politikai célkitűzések elérése – a politikai ellenfelek megalázása, etnikai csoportok elűzése vagy leigázása, vagy valamilyen közösség behódolásra kényszerítése – érdekében. Olyan esetek is előfordulnak, amikor a nőket tudatosan HIV vírussal fertőzik meg, illetve olyan mértékben bántalmazzák őket, hogy ne tudjanak többé gyermeket a világra hozni.

A nemi erőszak egyrészt a leggyengébbek ellen irányul, másrészt könnyű eltitkolni. Mikor ellátogattunk a Kongói Demokratikus Köztársaságba, találkoztunk egy édesanyával, akinek az ötéves kislányát érte nemi erőszak. Ez a kislány még túl kicsi ahhoz, hogy a hangját hallassa, de az átélt szenvedés, melyben világszerte sok millió más áldozattal osztozik, cselekvésért kiált.

Léteznek már olyan egyezmények, melyek világszerte tiltják a kazettás lőszerek és a taposóaknák használatát, olyanok is, amelyek az illegális fegyverkereskedelmet próbálják visszaszorítani. Korábban egyikről sem gondoltuk volna, hogy létrejöhet. Mindegyik erkölcsi felháborodásból indult, és világméretű cselekvéshez vezetett. Ideje, hogy a háborús zónákban alkalmazott nemi erőszak ellen is fellépjünk!

A probléma legnagyobb nehézsége a büntetlenség kultúrája, amely miatt – bármely országról beszélünk is –több tízezer bűncselekményre csupán néhány jogi felelősségre vonás jut. A szíriai fogházakban raboskodókon nemi erőszakot elkövető férfiak abban a hitben élnek, hogy tettük következmények nélkül marad – hiszen mindeddig így is volt. Megoldatlan a túlélők hosszú távú támogatása is. Bántalmazóik elnyomása alatti szenvedéseik mellett egész életre szóló kirekesztés, betegség és trauma sújtja őket.

Azért fogtunk össze, hogy e problémára felhívjuk a figyelmet. Személyesen is tanúi voltunk annak, hogy a nemi erőszak hogyan teszi tönkre a túlélők és hozzátartozóik életét. Szeretnénk, ha a lehető legtöbb emberben tudatosulna, hogy mielőbbi cselekvésre van szükség. Felhívjuk a világ kormányait, hogy fogjanak össze a háborús övezetekben előforduló nemi erőszak mielőbbi felszámolása érdekében.

Kezdeményezésünket tavaly indítottuk, és hálásak vagyunk mindazon országoknak, amelyek felhívásunkat nem hagyták válasz nélkül. A G8 áprilisi, Londonban megrendezett találkozóján az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is történelmi jelentőségű kötelezettséget vállalt e probléma megoldására. Júniusban az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, mely támogatja az ENSZ e témában gyakorolt hatáskörének kiterjesztését. A határozatot 45 tagország támogatásával fogadták el, ami a közelmúlt történetében rekordot jelent.

E héten kerül sor New Yorkban a világ vezetőinek legnagyobb éves találkozójára, az ENSZ Közgyűlésére, melynek során, szeptember 24-én újabb, a háborús nemi erőszak felszámolásáról szóló nyilatkozatot mutatnak be. E nyilatkozatot az ENSZ főtitkárának a nemi erőszak visszaszorításáért felelős különmegbízottja és egytucatnyi – közel-keleti, európai, afrikai és ázsiai – ország közösen fogalmazta meg. E vezetők bátorságról tanúságot téve értettek egyet abban, hogy velünk együtt az ügy élére állnak. A nyilatkozat lehetőséget ad a világ minden országának, hogy egyértelműen állást foglaljon az ügyben.

A nyilatkozatot elfogadó országok most először fejezik ki egyetértésüket abban, hogy a háborúban elkövetett súlyos erőszakos bűncselekmények a genfi egyezmények és az azokat kiegészítő I. Jegyzőkönyv súlyos megsértését jelentik. Ezért az ilyen bűncselekménnyel gyanúsított személyek a világon bárhol letartóztathatók.

Azért, hogy a jövőben ne lehessen ezeket a bűncselekményeket a szőnyeg alá söpörni, valamint hogy a katonai vezetők hozzászokjanak az elszámoltatáshoz, a nyilatkozat ígéretet tartalmaz arra is, hogy a szexuális erőszak elkövetői számára a békemegállapodásokban sem teszi lehetővé amnesztia hirdetését.

A nyilatkozat új nemzetközi jegyzőkönyvet ígér 2014 közepére annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok bíróság elé kerülhessenek és további túlélőknek szolgáltathassanak igazságot, valamint hogy a háborús övezetekben elkövetett nemi erőszak és egyéb szexuális bűncselekmények kivizsgálásánál az áldozatok biztonsága és méltósága kerülhessen a középpontba.

A dokumentum intézkedéseket tartalmaz a nők részvételére, a menekültek védelmére, valamint a nemzeti fegyveres erők és rendőrségi szervek továbbképzésére vonatkozólag is. Az aláírók ígéretet tesznek arra is, hogy a szexuális erőszak elleni küzdelmet konfliktuskezelési és humanitárius munkájuk középpontjába helyezik, és segítenek az ilyen típusú erőszak által legveszélyeztetettebb országoknak a probléma kezelésében.

Bízunk benne, hogy ezek a javaslatok a nemzetközi közösség minden egyes tagjának támogatását elnyerik, hogy a világ kormányainak többsége csatlakozik az egyezményhez, amelynek a vállalásait így, együttesen a gyakorlatba is át tudjuk ültetni. Ha ez megtörténik, az fordulópontot jelenthet a nemi erőszak és szexuális bűntettekkel kapcsolatos nemzetközi hozzáállásban, és véget vethet a büntetlenségnek.

Sok más jogtalanság is van, amivel a világnak szembe kell néznie. A nemi erőszakot és a több százezer nő, férfi és gyermek szexuális kizsákmányolását azonban nem nézhetjük tovább tétlenül. Reméljük, hogy világszerte minél többen csatlakoznak hozzánk, és állnak ki e cél mellett.

ANGELINA JOLIE színésznő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja

WILLIAM HAGUE brit külügyminiszter

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.