Koppány, a király?
Amilyen mélységesen lehangoló volt az a közvélemény-kutatási adat, hogy már több magyar tartja rossznak az EU-tagságunkat, mint ahány jónak, annyira megnyugtató, hogy ez nem igaz. Még. Egyszerűen összecserélték a felmérés két adatát. Továbbra is azok vannak többen, akik szerint jó az uniós tagság. Hibaigazításnak régen örültem ennyire. Kicsit visszarángat abba a világba, ahol élni szeretnék, és ahol nem történhet meg bármi. Mert már apatikusan kezdek hozzászokni az ellenkezőjéhez. Ami három éve még felháborított, azt ma szemrebbenés nélkül tudomásul veszem. Amit három éve elképzelhetetlennek tartottam, azt ma egy vállrándítással elintézem.
Az EU-ellenessé váló közhangulatról szóló múlt heti hírben nemcsak az érdekes, hogy nem igaz, hanem az is, hogy minden további nélkül elhittük. Sőt: az elmúlt évek politikai történéseiből világosan le tudtuk vezetni, miért is fordulhatott meg ilyen drasztikusan a magyarok véleménye az Európai Unióról. Mert mindabból, ami a szemünk előtt folyik, logikusan következhetett volna egy ilyen társadalmi méretű pálfordulás.
Amit ugyanis „föntről” hallunk, az az unió folyamatos ekézése – anélkül, hogy az áldásaira akár csak egy szót is vesztegetnének. Például arra, hol dolgozna most az a néhány százezer magyar, aki többnyire kényszerűségből az unió más országaiban keresi a boldogulást, milyen állapotban lenne a gazdaságunk, ha nem jönnének Brüsszelből a támogatási pénzek, illetve itt lennének-e egy unión kívüli Magyarországon azok a nagyberuházások, amelyeket oly szívesen keresnek fel a kormány vezetői.
A mézeshetek után volt már elég időnk megtapasztalni az unió árnyoldalait is, így kritikátlan EU-imádattal fölösleges lenne tömni a fejünket. Igen, a centrum államai szabadpiacot csináltak termékeiknek. Igen, innen oldják meg munkaerő-gondjaikat az orvostól a vízvezetékszerelőn át a napszámosig. Igen, ha éppen haragban vagyunk, akkor az élő fába is belekötnek, és mindig találnak valamit, hogy visszatarthassák a támogatási pénzeket. Józanul belegondolva azonban mindezt tudni lehetett előre.
Nem történt semmi meglepő, hacsak a válságot nem számítjuk annak. Ami viszont alkalmat kínált arra, hogy a kudarcokért az uniót lehessen okolni. Nem belegondolva, milyen helyzetbe kerültünk volna az EU nélkül. Lázas ecsetvonásokkal bűnbakká festik át az Európai Uniót Magyarországon, hogy ne kelljen számot adni vezetőinknek a saját hibáikról, és hogy elfedhessék tetteik valódi következményeit.
Két hete sincs, hogy állami vezetőink egymást túllicitálva mondták magukat István király örököseinek. Annak az Istvánnak, aki felismerte, hogy ha a magyarságot meg akarja itt tartani, akkor visszafordíthatatlanul be kell tagozódni a nyugati Európába, elfogadva szokásait, felvéve hitét. A túlélés elég nagy tét volt ahhoz, hogy vérrel-vassal kényszerítse pogány népét a keresztény Európába. Most a szemünk előtt játszódik a fordított István, a király. Európa megtagadása. Koppány tüzeli népét. Még nem pogány, csak unortodox keresztény.
A mai kutatás valódi adata szerencsére azt mutatja, hogy a kivezetés Európából nem ígérkezik könnyebbnek, mint amilyen a bevezetés volt.
