Elképesztő helyzet alakult ki Szíria körül. A katonai beavatkozás szinte ténnyé lett, miközben katonai és politikai szakértők sokasága teszi fel a kérdést: mi értelme lehet egy ilyen eleve korlátozott akciónak? 

És mindez független attól, ki alkalmazott vegyi fegyvereket, vetett be szaringázt az arab országban, s mi volt a célja ezzel. Annyi változat, annyi összeesküvés-elmélet forog körbe-körbe, hogy győzzék az elemzők kibogozni az igazságot. Az már világosan látszik: Szíriát nem lehet sem demokráciába, sem békébe bombázni azokkal az eszközökkel, amelyekre felhatalmazhatja Barack Obamát az amerikai kongresszus, vagy amelyeket Franciaország alkalmazhat.

A legközelebb a térségi viszonyokhoz a török javaslatok állnak: az ankarai kormányzat feltehetően lerohanná az Aszad-rezsimet, hogy megfelelő kormányt ültessen a hatalomba. A nemzetközi közvélemény (ha létezik ilyen!) politikai megoldást sürget. Mi is lenne ez? Az elképzelések szerint nagyhatalmi felügyelet mellett tárgyalóasztalhoz ül rezsim és ellenzék, megállapodnak valamilyen menetrendben, amelyet nemzetközi erők felügyelnek, majd valamikor választásokat tartanak.

Ezt a sémát az elmúlt majd három évben több alkalommal is felvetették – hiába. Amikor úgy tűnt, hogy a felkelők állnak nyerésre, nem hajlottak a megoldásra, Aszad csapata pedig tudta: egypárti diktatúrát még nagy támogatással sem lehet átmenteni. A lakosságnak a markáns kisebbsége viszont, amely őt támogatja, kitart a végsőkig, mert biztos benne: a felkelők inkább akarnak iszlám rendszert, mint sokszínű, demokratikus Szíriát. Patt. Az ország viszont annyira kifáradt, annyira darabokra szakadozott, hogy végül ellenőrizhetetlen, melyik parancsnok milyen fegyvereket vet be.

Az sem elég erős érv, hogy Bassár el-Aszad erősen ellenérdekelt a vegyi fegyverek bevetésében, hiszen ha – akár most – ezt tenné, és rajtakapják, hogy átlépte a „vörös vonalat”, megindul ellene a büntető gépezet. Miért tette mégis? És ő tette-e? Nincs erre egyetlen olyan bizonyíték sem, amely meggyőzhetne minket.

Nem véletlenül szorgalmazza Oroszország is a bizonyítékok nyilvánossá tételét. Feltehetően sejtik, mi is a helyzet, hiszen ők ott vannak a hadszíntéren. A fegyverlaboratóriumok technológiája is jól ismert számukra.

És ha támadnak az amerikaiak, kire mérik a csapást? Ennyi idő elteltével a raktárakat kiürítették, a felelősök elbújtak. A szuperpontos Tomahawk robotrepülőgépek és más harci eszközök biztosan mellé találnak.

Szíriában nyíltan ideológiai háború dúl. Alvállalkozókkal dolgoztatnak, régen az amerikaiak úgy mondták: proxy war. Oroszország és Irán az egyik oldalon, a Nyugat és pár szunnita iszlám ország a másikon. A szíriai viszonyokról, demokráciáról nincsen szó, csak hatalmi fölényről, pozíciók megtartásáról és kiépítéséről. Rettenetes háborút gerjesztenek, gyakorlatilag értelmetlenül. A szaringáz áldozatai számítanak a legkevésbé. Tart az alvállalkozók bálja.