Orbán Viktort csak Bajnai Gordon győzheti le – Orbán Viktor szerint. A minden lépést gondosan tervező Fidesz a 2010-es kormányváltás óta egyetlen szót, újságcikket vagy akciót sem vesztegetett Mesterházy Attila, illetve alig valamit a mögötte álló párt szapulására: a kormányerő számára az MSZP 17 százalékos párt volt és maradt, Orbán pedig tudja, hogy a mostani felállásban 17 százalékkal csak akkor lehet választást nyerni, ha senki más nem indul.

Bajnai viszont – aki az elmúlt három évből kettőben nem is számított politikai szereplőnek – megkapott minden figyelmet: karaktergyilkos kreatívot a CÖF-től, „Bajnai–Gyurcsány” megszólítást a jobboldali és az állami médiától, felbérelt és/vagy befűtött zavaróembereket, olykor rendőröket a vidéki fellépésekre. A kormánypárti médiagépezet folyamatosan gondoskodik róla, hogy mindig legyen napirenden „Bajnai-ügy” (bármi is az): a Hajdú-Bét beszállítóinak kárpótlása hovatovább annyi műsoridőhöz jut, mint a Felcsút csapata.

Hogy hogyan és főleg mi okból lett Bajnai Gordon ilyen rettegett figura, annak megértéséhez vissza kell egy kicsit lapoznunk az említett úr dicstelenül induló, ám tisztes helytállásba torkolló miniszterelnöki időszakáig: e tájékon szinte ő volt az egyetlen kormányfő, aki fordítani tudott a kormányzás logikáján.

Már akkor tudta, hogy nem kapna esélyt a folytatásra (más kérdés, hogy nem is kért), amikor elvállalta a megbízást, vagyis végig a biztos vesztes pozíciójából kormányzott – ugyanúgy, mint Boross Péter, illetve kicsit hasonlóan, mint Orbán Viktor a 2002-es első választási fordulótól a távozásáig. A különbség mégis ég és föld: a Boross-korszakban nemcsak az állami vagyon maradékát hordták szét (beleértve a még állami kézben lévő sajtót), hanem a minisztériumi épületek berendezését is.

Az Orbán-korszak végnapjaiban pedig többek között komplett állami gazdaságok vándoroltak át (állami hitelekkel megtámogatva) a Fidesz szűkebb köreihez. Bajnai ehhez képest úgy adta át a kasszakulcsot, hogy az IMF-hitel tekintélyes része még a pénztárban volt, és Varga Mihály hiánykereső kommandója csontvázak helyett kénytelen volt „lerágott csontokkal” bohóckodni.

A Bajnai-kormány még az ellenfelei szerint sem kezdett választási osztogatást – pedig néhány százmilliárdból bizonyára össze tudott volna vásárolni annyi szavazatot, hogy Orbánnak ne legyen kétharmada –, és a lefolyóból visszarántott országot hagyott az utódára: elvégezte, amivel megbízták és amit megígért, szemben elődeivel és a jelenlegi kabinettel.

Nem felülmúlhatatlan teljesítmény, nem fogják Mátyás királyéval egy lapon említeni, de kormányzati siker és veszélyes precedens mindazoknak, akik a választások éjszakáján szokták elfelejteni a kampányígéreteiket. Nem mondható, hogy nincs Bajnainál alkalmasabb miniszterelnök-jelölt a baloldalon (nem tudjuk, hogy van-e), de a miniszterelnöki széket épp örökbérletbe venni akaró Orbán Viktor láthatóan egyedül tőle fél. Úgy is mondhatnánk: Orbán már kiválasztotta a saját kihívóját.