A fordított időutazásban már megint jelentős ponthoz érkeztünk: leértékelődik a kisebb gyermekekkel foglalkozó szakemberek értelmi és szakképzettségi színvonala. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár (a Magyar Nemzetnek adott interjújában) elmondja, hogy a felsőoktatásban a „piramis aljára” új típusú közösségi főiskolák kerülnének. „A közösségi főiskolán kétéves lenne a képzés, és felsőoktatási szakképzést adna a hallgatónak – mondta az államtitkár. – Ide azok jelentkezhetnének, akiknek bizonytalanabb a tudásuk annál, hogy egyetemre menjenek, de szorgalmasak, és szeretnének tovább tanulni. A közösségi főiskolák elvégzésével nagyon jó védőnő, falugazdász vagy óvónő lehet belőlük.”

E terv jelentése sokrétű. A védőnői vagy óvónői pálya ezzel megszűnt önként választott hivatás lenni: csupán jobb híján adott tanulási kiút a butácska, de szorgos fiatal nők számára. Az 1985 óta nagyjából európai szintű óvópedagógus-képzést visszaküldi az 1959-beli állapothoz, amikor bevezették a kétéves képzést. Európában ma terjedő gyakorlat az, hogy a teljes egyetemi képzési spektrumot (BSc, MSc, PhD, vagyis alapképzés, mesterképzés, doktori képzés) megnyitják a kora gyerekkori nevelők számára.

A védőnőképzés valamivel még jobban is áll, mint az óvópedagógus-képzés: 1993 óta négyévesre emelkedett, és 2006 óta már a teljes képzési rendszer nyitott számukra. A képzés lerontása ellen egyelőre (tudomásom szerint) csak a Magyar Védőnők Egyesülete Országos Elnöksége emelt szót egy nyilvánosságra hozott közleményben. „A védőnőképzés igen magas ívű pályát futott be 1915-től, és talán elmondható, hogy a paramedikális szakmák közül az első és talán az egyedüli hivatás, ahol maximálisan megvalósulhat az önálló kompetenciában, felelősséggel végzett preventív tevékenység. Hát ezt hátrahagyva 2 éves közösségi főiskolán képződünk tovább??? Ez igazi életpályamodell!”

A kétéves képzési elképzelések nemcsak a szakmák degradálását jelentik, hanem azt is, hogy kiagyalójuk nem tud a gyermeki agyfejlődésre vonatkozó kutatásokról. Mintegy 15 éve tudható, hogy az agyfejlődés az első 5 évben (ezen belül az első életévben) a leggyorsabb. 2006-ban megalakult a Harvard Egyetem Gyerekfejlődést Kutató Központja (Center on the Developing Child). Folytatja a korábbi kutatásokat arról, hogy mi történik agyunk és ezzel egész személyiségünk fejlődésével a kora gyerekkorban (vagyis a 0 vagy 1 éves kortól az 5-7 éves korig tartó időszakban), és ezt kiegészíti azzal, hogy a tudomány következtetéseit lefordítja a gyakorlat nyelvére: mit és hogyan kell tenni, ha az agyi fejlődés akadályokba ütközik?

A kora gyermekkorban rohamosan nőnek az érzékszervi, a nyelvi, a bonyolultabb megismerést segítő (idegrendszeri) alapok. A kognitív, érzelmi és szociális képességek az agyban szorosan összekapcsolódnak. Mindezek fejlődése egymásra épül, hierarchikus: amit az alapokból nem használnak, az elvész, a hálózatokból „kiritkítódik”. Ezt a veszélyt növeli a krónikus gyermekkori stresszek sora. A mélyszegénység, a gyermek elhanyagolása vagy bántalmazása, az anya depressziója, a szülőkkel-társakkal-felnőttekkel való sűrű interakciók hiánya mind „mérgezik” az agy fejlődését, pusztítják a továbbfejlődés alapjait. Ezzel nehezítik a sikeres tanulást, a sikeres iskolai, majd munkahelyi magatartást. A legkorábbi években történő szakszerű beavatkozások, vagyis a kisgyermekekkel foglalkozó jó intézmények megfelelően képzett szakemberekkel sokat segíthetnek a romboló folyamatok megelőzésében. A harvardi kutatók fogalmazásában: „»Fizethetünk most« úgy, hogy megteremtjük az egészséges fejlődés feltételeit, vagy »fizethetünk többet később« – fejlesztő pedagógia korrekciós-kompenzáló módszereivel, egészségügyi ellátásokkal, lelki egészségügyi szolgáltatásokkal, a börtönnépesség arányának növekedésével.”

Úgy tűnik, Magyarország a gyerekkori boldogtalanság árát a következő generációkkal akarja megfizettetni.

A szerző szociológus, akadémikus

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.