Csak nem akarja észrevenni a politika, hogy ha számító módon vagy éppen sunnyogva, a cselekvést szavakkal pótolva rácsavarodik valamire, az nem csupán félrevezető lesz, hanem előítéleteket mélyít, hamis túlzásokat gerjeszt és előbb-utóbb, akár a bumeráng, visszafordul. Akkor aztán nem kíméli azt sem, aki időt akart húzni, affért került volna, rosszabb esetben „ráülne” a tömegigényre, tetszésindexet növelne.

Sokszor jár így Orbán Viktor és csapata, ami két okból sem csoda: a miniszterelnök szenzorai fogják legérzékenyebben, hogy mit is akarnak hallani hívei, s persze hatalomban ezeket a kívánságokat át lehet ugyan élni, de teljesíteni nehezebb őket. Szállóigévé vált például 2009 nyarán tett megjegyzése a Magyar Gárda kapcsán –azt mondta, ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.

Nem arról van szó, hogy a politikus kerülje a hangzatos szónoki fordulatokat, sőt, még arról sem, hogy néhány év távlatából a két pofont vagy a két hetet kérjem számon tőlük – a gond az, hogy könnyedén akartak venni egy olyan akadályt, amely ma is ott tornyosul előttük. Bírósági ítéletek, betiltás ide vagy oda, virtigli gárdisták masíroznak, esküt tesznek, akcióznak különböző egyenruhákba bújva. Velük szemben tétlen rendőrsorfal, de téved, aki azt hiszi, hogy a látvány így megnyugtatóbb.

A bankokkal szembeni politikai hadjárat számos indokolt megállapítás, jogos kifogás ösvényén jutott el oda, hogy ma már Orbán Viktor házának környékét is le kell zárni a dühödt tüntetők elől. Ők már a „mindent vissza” jegyében tiltakoznak, mintha a kormány vagy a pénzintézetek áldozatai lennének. Lehetett volna bankadó, lehetett volna kikínlódott, átfogó mentőcsomag, ha Orbán néha abban is hinne, hogy létezik értelmes, célra vezető egyeztetések teremtette kompromisszum a torkokon legyűrt, büntetésízű sarcok helyett. Olyan, amire az érdemi reakció gazdasági természetű lehet. És olyan, amit a kezdet kezdetén az egykori fideszes, Urbán László jelzett, s amiért kapott is hideget-meleget: a takarékláng. Az óvatlan politikai alpinizmus könnyen légritka csúcsokra vezet, ahol nyilván mámorító körülnézni, de le is kell onnan érkezni. És a szédítő magasság után odalenn találkozni kell azokkal, akiket a retorikai fordulatok szédítettek meg, és örömmel rajzolják át saját valóságukat – becsaptak minket! Innentől a segítségnyújtás hamar eljut a teljes kártalanítás követeléséig és Orbán házáig. A legkedvesebb pálya, a futballé is tartogat kellemetlen szituációkat – nemcsak a füvön, a lelátókon is. Azt, ami ma a szurkolást helyettesíti, nem lehet összekacsintás melletti dorgálással elintézni – még akkor sem, ha néhai Honthy Hanna szavaival élve, ez „az én közönségem”. Kubatov Gábor azért lett az FTC elnöke, hogy bezsebelje pártjának a poszt nyújtotta politikai előnyöket, s nem volt elég figyelmeztetés a számára, hogy a Fidesz-székház gyilkosságért ült, önkéntesnek mondott védője több mint kínos helyzetbe hozta. Addig próbált lavírozni a szavak és a tettek között, míg most, a Csatáry Lászlóval szolidáris, meccs közben háborítatlanul kifeszített molinó tetteseinek keresgélése közben ráomlott az elhatárolódás és a haverkodás éveken át összehordott zagyvaléka. Láthatóvá vált minden – itt is, ott is.

Randa látvány.

Üzenet a Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulóján tartott vasárnapi megemlékezésen Budapesten