Szőcs Levente: Durváskodás

Kinek hiányzott egy újabb diplomáciai csetepaté Románia és Magyarország között? A válasz sajnos az, hogy mindenkinek, aki ebben az ügyben megszólalt.

Tőkés Lászlónak jövőre lejár a mandátuma az Európai Parlamentben, ahová az RMDSZ listavezetőjeként jutott be. Ezt a bravúrt aligha fogja megismételni, miután a második erdélyi versenypártot is létrehozta. Független jelöltként a szavazók radikalizálódásában érdekelt. Traian Basescu második, egyben utolsó elnöki mandátuma végén új pártot alapít. Az alakulat a határon túli románok és a lefedetlenül maradt romániai szélsőjobb támogatására alapoz.

Ezért aztán a magyar jobboldal által magyarbarátként számon tartott román elnök olyan kirohanásokra ragadtatja magát, amilyeneket a magyarellenesnek tartott szociálliberálisok sosem engedtek meg maguknak. De vigyázat: Basescu lényegében ugyanazt mondja Erdéllyel és Trianonnal kapcsolatban, mint a Ponta-kabinet, a különbség csak annyi, hogy az elnök sokkal durvábban fogalmaz. Ezért is feltűnő a magyar kormány lagymatag reakciója, miközben a román külügyminiszter „puhább” nyilatkozatait rendszerint azonnal kikéri magának.

Az erdélyi magyaroknak nem válik javukra a szélsőséges diskurzus felerősödése. Más szempontból viszont az elnök nem tud ártani, hiszen valós végrehajtói jogköre nincs, parlamenti befolyása pedig meglehetősen csekély. A törvényhozási többség ellenben árthat, például azzal, hogy elfogadja a pártfinanszírozási törvény szigorítására vonatkozó javaslatot. Ha a tervezet zöld utat kap, törvénytelennek minősül minden olyan külföldi adomány, amelyet a romániai pártokhoz bármilyen formában köthető szervezetek kapnak.

Idesorolható lenne az oktatási-nevelési támogatás, hiszen a magyar családoknak húszezer forintokat osztogató Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke például maga is politizál. Egyelőre egyszerű képviselői indítványról van szó, ám a mostani hangulatban még a több mint két évtizedes törvényhozói tapasztalattal rendelkező Borbély László sem merne fogadni az elutasítására.

Hasonló fenyegetést lehet kiolvasni a román külügyminiszter legutóbbi nyilatkozatából. Előfordulhat, hogy ismét előveszik a magyar szempontból rendkívül előnytelen régiósítást, amelyet a koalíció alighogy félretett. Nem mondtak le róla, de született egy kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés, amelynek alapján idén esélytelennek tűnt a közigazgatási reformhoz elengedhetetlen alkotmánymódosítás.

Az új alaptörvényt népszavazásnak kell jóváhagynia, ennek érvényességéhez pedig az szükséges, hogy a választói névjegyzékben szereplő összes választópolgár 50 százaléka plusz egy fő éljen szavazati jogával. A felmérések szerint a polgárok kevesebb mint 40 százaléka venne részt a referendumon, ezért Pontáék jobbnak látták halasztani a reformot. Mi van, ha eszükbe jut, hogy a magyar kártya kijátszásával akár az ötven százalék is teljesíthető? És mi van, ha igazuk lesz? Az erdélyi magyarok csak nyerni nem tudnak az állítólag értük zajló konfliktusból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.