A fejlett demokráciákban a civil kontroll nagyon erős a végrehajtó hatalommal szemben. Nálunk is vannak már próbálkozások. A tréfából közszolgálatinak nevezett Kossuth rádió honlapja így vezette fel azt a zenés portréműsort, amelynek főszereplője – kapaszkodjunk meg – Csizmadia László volt. A kormánypárti békemenet egyik szervezőjéről, a CÖF (Civil Összefogás Fórum) alapítójáról beszélünk, aki nemrégiben Szellemi Honvédelem néven hirdetett mozgalmat a miniszterelnök és a Fidesz szolgálatában. Idevehetjük még a szorgalmasan termelt kiáltványokat meg nyílt leveleket, amelyek a balliberális ármánnyal és a hazánkat fenyegető nemzetközi erők ellen folytatott permanens küzdelem jegyében fogantak. Ne feledkezzünk el a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc lejáratására indított plakátkampányról sem: „Együtt tették tönkre az országot.”

A körülmények ismeretében egyáltalán nem csodálkozunk azon, hogy Csizmadiát a fülkeforradalom szele a milliárdok szétosztásáról döntő Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának elnöki székébe repítette. Viszont az már a pofátlanság teteje, hogy éppen őt próbálják a hatalommal szembeni erős civil kontroll megtestesítőjeként bemutatni.

Kormányzásuk idején a szocialisták is szívesen vették a megbízhatónak tartott civilek támogatását, a politikai hűség pedig már akkor is jól jövedelmezett a szervezeteknek. A Fidesz azonban – bár kétharmados parlamenti többsége birtokában akár némi nagyvonalúságot is tanúsíthatott volna – minden eddiginél nagyobb súllyal telepedett rá a civil szektorra. Magyarország, ha a vazallusrendszer kiépítésének eredményeit nézzük, tényleg jobban teljesít.

Közben azok a jogvédő szervezetek, amelyek nem csupán egyik vagy másik, hanem a mindenkori kormánnyal szemben hajlandók fellépni – csak vergődnek. A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) és az Amnesty International most igyekszik kikecmeregni a belső válságból: előbbinél a vezetőket váltották le, utóbbinál a munkatársak nagy része távozott.

A valóban fejlett demokráciákban az emberi jogok védelme a hétköznapi ügymenet megszokott része, diktatúrákban azonban merő anakronizmus, győzelmi esély nélkül vívott szélmalomharc. Magyarországon valamilyen félázsiai gyökerű köztes állapot látszik meghonosodni, ahol még a kármentesítést sem lehet elkezdeni. Előbb a rombolást kellene megállítani. A jogvédő szervezetek ehhez önmagukban túlságosan gyengék, de a munkából bőven kivehetik a részüket.

A régi, jól bejáratott módszerek azonban mára jócskán elkoptak, új stratégiára lenne szükségük. A parlamenti választásokhoz közeledve dönteniük kell arról is, hogy beszállnak-e a politikai csatározásokba, a kormányváltás érdekében együttműködnek-e másokkal, ha igen, kikkel, milyen formában és mennyire látványosan. A függetlenségükre kényes civil szervezetek számára ez komoly dilemma.

Irigyelhetjük Csizmadia Lászlót és társait – nekik gyaníthatóan eszükbe sem jutott, hogy ilyesmin tépelődjenek.