Egyiptomban a formális demokráciát, a parlamentarizmust, a választott politikai vezetők legitim jogait olyanok védik, akik a szívük mélyén egészen másmilyen államot álmodnak. Az ő eszméikben a Korán jogrendszerén alapuló közösség áll, amelyet vitathatatlan tekintéllyel vezetnek, ahol az erkölcsöt, a közéletet nem lehet elválasztani egymástól, ahol a nők és a más vallásúak nyilvános mozgásterét is az iszlám tekintélyek jóindulata határozza meg.

Egyiptomban a demokratikusan megválasztott elnök, a demokratikus többséggel megszavazott alaptörvény, a demokratikusan megválasztott parlamenti felsőház ellenfelei liberális elveket, szabad piacgazdálkodást, a kisebbségek védelmét, női jogokat hirdetnek. Támogatják egyben a katonai puccsot, amely eltávolította a szavazatok valamivel több mint felével megválasztott törvényes elnököt, Mohamed Murszit. Abszurd, ahogy a puccsista generális (ezt óvakodik róla kimondani az EU és az USA is) a szabadságjogok, a nyugatias életstílus védelmezőjeként jelenik meg. Ugyanennyire abszurd, hogy ezt a katonai puccsal hatalomra jutott ideiglenes kormányt az öböl menti országok vakbuzgó despotái pénzelik. Annyi dollármilliárdot pumpáltak át Kairónak, hogy az akár fittyet hányhat az amerikai sürgetéseknek és az Európát képviselő Ashton bárónő rábeszélésének demokrácia- és toleranciaügyekben. A nemzetközi sajtó tele van elemzéssel, találgatással, de a legelvetemültebb biztonsági szakértők (madárjósok) is csak azt mondogatják: akárhogy is alakul Egyiptomban a helyzet, az befolyásolja majd az egész arab világ állapotát és Izrael biztonságát. Ez ám a nagy bölcsesség!

Egy-két éve két izraeli elemző járt itt, akiknek a fő foglalkozásuk, hogy az arab világot elemezzék. Bevallották: meglepte, megdöbbentette őket az arab tavasz. Többszörösen felborultak a külső megfigyelők által épített sémák. Először, amikor a liberálisnak látszó forradalom után, amely elsöpörte Mubarak szklerotikus rendszerét, iszlamista rendszert választott a többség. Aztán, amikor milliók mentek az utcára ellenük, mert a Muzulmán Testvériség jó volt az ellenzéki politizálásban, de nem ismerte saját társadalmát. A nép 49 százaléka különbözik tőlük, de ők vagy átnevelni, vagy leváltani akarták őket. Pechükre a hadsereg is ebbe a csoportba tartozott. Hasonló jelenetek vannak Tunéziában, ahol szintén iszlamisták kormányoznak egy nyugatiasodott államot. És képzeljük el, mi lenne Szíriában! Egyiptom a legnépesebb, legnagyobb kultúrájú arab állam. Félmilliós a hadserege. Ami ott történik, valóban hatással van az egész térségre. A Muzulmán Testvériség képtelensége, hogy toleráns iszlám demokráciát működtessenek érvénytelenít egy (Amerikában kitalált) elméletet és stratégiát. El ezzel (a rendszerrel) Egyiptomból – kiabálják most a Tahrir téren. Ez egyébként már a török hatalmi viszonyokat is befolyásolja.

A helyzet ingadozóvá teszi az olajárat. Néha úgy érzem, hogy ennyi ellentmondást csak bibliai erő bogozhatna szét a csodák földjén.