A patás ördögök

Eléggé kiábrándító, de szép nyarunk kellős közepén Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő gondolati világával vagyunk kénytelenek foglalkozni. Ha igazán őszinték szeretnénk lenni, ez nem túl nagy kihívás az elemzésre, nyugodtan választhatnánk helyette a hűsítő csobbanást vagy a lángosevést Zánkán. Hogy mégis szóvá tesszük a szóvivő hölgy egynémely megnyilatkozásának életünkre gyakorolt hatását, annak az az oka, hogy megbocsátó szeretettel viseltetünk iránta. Egyszer majd, amikor már nem lesz sehol, hiányozni fog.

Legújabb „MTI-nek küldött reagálása”, mely műfaj oly szépen példázza a Fidesz társadalmi párbeszédre való törekvését, azt tartalmazza, hogy „a Gyurcsány–Bajnai szövetség szélsőséges gazdaságpolitikája csaknem abba az örvénybe húzta hazánkat, amelyben Görögország a mai napig fuldoklik”.

Csaknem. Azaz: majdnem. De aztán mégse, mindegy. Fogadjuk el, hogy „Gyurcsány–Bajnai” a patás ördög. Minden gonoszság ősforrása hazánkban. Egyrészt.

Másrészt viszont – by Selmeczi –amióta „az emberek elzavarták azokat, akik tönkretették az országot” (itt a csaknem átlényegül teljesenné), „Magyarország a saját lábára állt, egyre több területen egyre jobban teljesít”. Fideszes duma, de keresnünk kell a benne rejlő értelmet. Különösen ha a szóvivő arról is beszélt, hogy „az ország pénzügyileg stabil, az államadósság csökken, nő a foglalkoztatottak száma, rekordalacsony az infláció, így a fizetések és a nyugdíjak tartják értéküket, a megélhetést a rezsicsökkentés, a családi adórendszer, a béremelési és az otthonteremtési programok is segítik”.

Foglaljuk össze. Gyurcsány és Bajnai patás ördögként el akarták veszejteni az országot. Az emberek ezt nem engedték, jött az elzavarás. Utána a Fidesz teljesen rendbe tette az országot. Ha viszont ennyire rendbe tette – melyről nekünk cseppet más a véleményünk –, és ilyen magasan szárnyalunk, miért kell a két elzavart politikust minden rossz forrásaként feltüntetni? Gyurcsány Ferenc egy háromszázalékos támogatottságú párt, a Demokratikus Koalíció elnökeként hogy tudna kárt tenni (úgy, hogy be sem jutna a parlamentbe) a 46 százalékos támogatottságú Fideszben? Bajnai Gordon Együtt 2014-ének 12 százalékos támogatottsága is kevés ahhoz, hogy a Fideszt megingassa. Választási körzetek átalakítva, választási szabályok összekutyulva, Dávidnak parittyája sincs. Akkor viszont, ha Gyurcsány és Bajnai ennyire nem számít, miért kell őket nap mint nap karaktergyilkolászni? Annyit szerepelnek a pitbullmédia híreiben (patás ördögként), hogy az már mosolyogtató.

Foglaljuk össze még egyszer. Gyurcsány és Bajnai nélkül a Fidesz-handabanda semmit se érne. Ki hinné el, hogy az ország pénzügyileg stabil, csökken az államadósság, a fizetések és a nyugdíjak tartják az értéküket? A patás ördögök köpködése nélkül a propaganda egyszerű hazugságaival Selmeczi nyugdíjelcsaklizós, trafikmutyizós, földdel simliző pártja néma kacsaként hápogna. Ezért nem várható, hogy Bajnaiék lekerüljenek a napirendről. Amikor emlegetik őket, azt úgy kell dekódolnunk: most kell figyelni, hamarosan hazudnak valamit.

Selmeczi Gabriella
Selmeczi Gabriella
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.