Van egy probléma, mely bizonyosan összeköt valamennyi olvasóval. Mindannyian meg fogunk halni, s valamennyiünknek van rá esélyünk, hogy nehezen, fájdalmasan, csúnyán, szeretteink életét megterhelve haljunk meg. Erre annál nagyobbak lesznek az esélyeink, minél jobb az orvostudományunk és az egészségügyünk. Minél tovább élvezhetjük az e világi életet. Ezt a kellemetlen összefüggést egyetlen dolog gyengíthetné: az önkéntes eutanázia.

Mindenkinek joga van Istenére és/ vagy orvosaira hagyatkozni, s lemondani e világi halálának befolyásolásáról. A nem befolyásolás jogát még soha senki nem vonta kétségbe. A befolyásolás jogával kapcsolatban viszont teljes a tanácstalanság. Életünk egyik legfontosabb pillanatához, az utolsóhoz kapcsolódó jogainkról senki nem mer mondani semmit. Szerdai számunkban láthatták a kedves halandótársak: az egész politikai szféra köntörfalaz, mellébeszél, hárít és attól retteg, hogy az ország nagykorú halandóinak 0,6-0,7 százaléka aláírja majd azt a kezdeményezést, miszerint a T. (tanácstalan) Háznak meg kell vitatnia ezt a halálba vágó kérdést. Annak a T. Háznak, melynek ahhoz sincs mersze, hogy elismert jogunkat elismerje. A passzív eutanáziához 1997 óta jogunk lenne. Azóta nincs parlamenti többség, mely ezt a jogunkat merné úgy szabályozni, hogy valóban élni lehessen vele.

Az eutanáziáról szóló vitát az alapoknál kellene kezdeni. Induljunk ki abból, amit a legmarkánsabb véleményt képviselő pártszóvivő, a jobbikos mondott. Azt mondta, hogy az eutanázia gyilkosság, és mélyen elítélte, hogy „élet-halál urát kezdjünk játszani”.

Márpedig, ne tagadjuk, azt kezdtük. Akkor kezdtük, amikor ember kezdtünk lenni. Ez a játék ugyanis az emberi nem sajátossága. A tigris és a kankalin csak annyira tudja befolyásolni az életet és a halált, amennyire természet adta képességeik engedik. Nem tudnak ezen a mértéken változtatni. Az ember meg tud. Így nőtt a többszörösére az átlagos élettartama is és gyilkolóeszközeinek hatásfoka is. Így érte el, hogy sokkal kevesebb fájdalmat és kényelmetlenséget kelljen elviselnie, mint őseinek kellett. (Meg kell ma is azoknak az embertársainak, akik a bolygónkon uralkodó iszonyatos egyenlőtlenség miatt nem részesülhetnek az élet és a halál fölötti nagyobb uraság előnyeiből.) Az állatvilágban az ivadékok többsége elpusztul, töredéke fölnő. Az embervilágban ez fordítva van. Mert az ember megfordította. Tudása halmozódik, hatóereje nő. Akinek ez nem tetszik, robbantsa fel az összes kutatóintézetet, egyetemet, kórházat, iskolát, és tapossa meg Semmelweis Ignác sírját.

Az ember e világi hatóerejének a növekedése befolyásolja a túlvilághoz való viszonyát. Kevesebben kevesebbet várnak tőle. Egyre erősebb lesz az e világi örömelv, egyre kisebb arányban lesznek azok, akik egyházuk tanítását követik, s még kevesebben azok, akik elfogadják, hogy valamely egyház tanításának követése törvényes kötelezettséggé váljon. Márpedig az önkéntes eutanázia, az orvosok által megkönnyített öngyilkosság tilalma, nyíltan vagy burkoltan, de ilyen kötelezettség. A fejlett világi állam és az aktív eutanázia föltételezi egymást.