A Hernádi-ügy tétje II.
Az újságpublicisztika romlandó műfaj. Évek múltán újraolvasva ritkán érezheti a szerző, hogy ezt akár ma is közölhetnénk. Most mégis ez a helyzet, sőt még inkább.
Két évvel ezelőtt, amikor a horvát ügyészség először fordult a magyar hatóságokhoz jogsegélykérelemmel az INA–Mol-ügyben, ezt írtuk: „Ne legyenek kétségeink afelől, mit, illetve kit akar a horvát ügyészség: Hernádi Zsoltot, aki ezen a nyáron aligha tervez adriai vakációt. A magyar ügyészségnek lényegében arról kell döntenie: megengedi-e, hogy a horvátok közvetve »hozzáférjenek« a Mol elnök-vezérigazgatójához?”
A még inkább most azt jelenti, hogy a horvát ügyészség már fehéren feketén megmondta, mit is akar valójában: gyanúsítottként kívánja kihallgatni a Mol elnök-vezérigazgatóját abban a korrupciós ügyben, amelyben a volt horvát kormányfőt, Ivo Sanadert első fokon már börtönre ítélte a zágrábi bíróság. Azok után, hogy a horvát hatóság nem tudott hozzáférni Hernádihoz (azaz a magyar fél nem tette lehetővé a kihallgatását), az elsőfokú eljárásban anélkül hoztak ítéletet, hogy Hernádi Zsolt vádlott lett volna. A horvátok azóta vártak. Eddig sem voltak kétségeink afelől, mire, de most már tudjuk is: az ország uniós csatlakozására. Így júliustól új lehetőségek nyíltak meg a számukra.
Két éve azt írtuk:
„A Mol és Hernádi számára az ügy addig tartható keretek között (ha egyáltalán), amíg az elnököt tanúként hallgatják meg az INA-privatizációhoz kapcsolódó korrupciós bűnügyben. Már ez is rendkívül kényes, hiszen ha a horvát ügyészségnek megdönthetetlen bizonyítékai vannak arra, hogy az INA horvát olajtársaság Mol általi megvásárlásához kapcsolódóan vezető horvát politikust fizettek le, akkor azt elég nehéz elképzelni, hogy erről a Molban senki sem tudott, s azt a pusztabürgözdi baromfigyár vezetője intézte önszorgalomból. Hiába illet meg valakit az ártatlanság vélelme, attól még konkrét meggyanúsítás nélkül is rávetülhet a gyanú árnyéka – akkor is, ha utóbb kiderül, hogy teljesen ártatlan, az egész ügy kamu, politikai leszámolási kísérlet volt bizonyítékok nélkül.”
Azóta a magyar ügyészség lefolytatott egy nyomozást az ügyben, és nem talált magyar szálat, azaz olyan bizonyítékot, ami a Mol bármely vezetőjének érintettségét igazolta volna, a horvát bíróság viszont kimondta, hogy korrupció történt, ami miatt elítélte Sanadert.
Két éve azt írtuk:
„A befektetői bizalom nem jogi kategória. A legnagyobb magyar cég első emberének nemcsak feddhetetlennek kell lennie, hanem annak is kell látszania. A feddhetetlenségnek azonban nincs világos határvonala. Egy tanúkénti kihallgatásnak lehet az az üzenete is, hogy a Mol elnöke (és általa a Mol) mindenben együttműködő, nincs takargatnivalója a horvát bűnügy kapcsán. A magyar ügyészség döntése azonban ebben az esetben is új dimenzióba helyezheti az ügyet. Kinyílik egy ajtó, amelyet aztán már nem lehet konzekvenciák nélkül bezárni.”
A helyzet mostanra romlott, a Mol-elnököt a horvát ügyészség gyanúsítottként kívánja kezelni, az ajtó már kinyílt, a magyar ügyészség legföljebb csűrheti-csavarhatja, húzhatja az időt, de előbb-utóbb elkerülhetetlennek látszik, hogy Hernádi Zsoltot gyanúsítottként hallgassák ki.
Két éve azt írtuk:
„Azt világosan látni kell, hogy Hernádi nem egyenlő a Mollal, még akkor sem, ha a Mol felemelkedésében kulcsszerepet játszott. Orbán Viktor keddi szavai egyértelműek voltak: a magyar állam a Mol meghatározó tulajdonosaként nem enged az INA-együttműködésből, azaz nem kívánja kiengedni a horvát olajcéget a Mol-csoportból. Ez jelent számára tabut, nem egy konkrét vezető személye. A horvát ügyészségnek Hernádi kell, a magyar kormánynak pedig a Mol regionális multipozíciójának a fennmaradása. Egy olyan Molé, amely éppen Hernádi elévülhetetlen közreműködésével vált magyar olajcégből regionális óriássá. Lehet azonban, hogy eljön az a pillanat, amikor a »mű« megmaradásának éppen maga a »művész« lesz az ára. És akkor a művésznek is mérlegelnie kell majd, hogy a »főmű« akkor maradhat meg sértetlenül, ha ő kimegy a műteremből.”
Ez ma is így van – az ártatlanság vélelmének teljes tiszteletben tartásával is. Orbán és Hernádi alighanem pontosan tudta, hogy a horvát uniós csatlakozással az ügy új szakaszba léphet. Az elmúlt két évben nem javított a helyzeten sem a horvát kormányváltás, sem a Sanader-ítélet. A magyar kulcsszereplőknek most újra mérlegelniük kell, hogy megtegyenek-e olyan lépéseket, amelyeket a jog még nem kényszerít ki, csak az élet.
Mert ahogy két éve írtuk: „Belátható, hogy ezt a meccset elég könnyű kihozni döntetlenre. Az a cégbirodalom, amelyet a Molnak még az első Orbán-kormány idején kinevezett, de később a szocialista kormányok által is támogatott és megvédett vezetése szívós és ravasz munkával (politikai értelemben a csodával határos módon) kiépített és közben államtalanított, most könnyen a magyar állam ölébe pottyanhat. Akár a formális irányítási jog megszerzése, illetve a részvényhányadának növelése nélkül.”
