Miután 2007-ben a buzifelvonulást megtámadó ellentüntetők többek közt a „Gyurcsány, takarodj, vidd a buzi haverod!” rigmust skandálták, sokan azt a következtetést vonták le, hogy a melegek (LMBT+ emberek) a kormánnyal való elégedetlenség áldozatai lettek, és pusztán kiszolgáltatottságuk folytán váltak bűnbakokká. Szerintünk ennél bonyolultabb a helyzet: a 2007-es események a hagyományos emberi jogi LMBT+mozgalom hiányosságaira és problémáira mutattak rá. Egy kormánypárti államtitkár előbújása – ami üdvözlendő lenne önmagában – nemhogy az elfogadást segítette volna elő, hanem inkább hátráltatta azt. A buzikat ezután és eközben a balliberális kormányzati megszorító politika mentén skatulyázták be. Ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a buziellenesség (homofóbia) nem egy térben és időben változatlan dolog, amelyet ugyanazok a tényezők okoznak a mai Magyarországon, mint például a hatvanas évek Amerikájában, hanem elválaszthatatlan az adott társadalmi és gazdasági viszonyoktól, a szélesebb társadalmi folyamatoktól. Ezért az univerzális kategóriák és a külföldi stratégiák egy az egyben való átvétele helyett olyan mozgalomban hiszünk, mely a konkrét társadalmi helyzetből organikusan nő ki.

Elismerjük a hazai LMBT+ aktivizmus eredményeit, ám több szempontból elégedetlenek vagyunk a megközelítésével. Egyrészről az emberi jogok hazai értelmezésébe ritkán férnek bele a szociális jogok, és az elterjedt nézet szerint az emberi jogok érvényesülésének fokmérőjét a(z) (etnikai, vallási, szexuális stb.) kisebbségek helyzete jelenti. Az emberi jogok ilyenfajta értelmezése kizárja a jogokról és a társadalmi változásról folytatott beszédből a szociális helyzetet és a gazdasági rendszer alapvető igazságtalanságát. A kisebbségek névleges jogait így egy szélsőségesen igazságtalan rendszer igazolására használják. Éppen ezért ezek a kivívott jogok sokkal jobban kedveznek az adott kisebbségek leginkább jómódú rétegének, fenntartva és megerősítve a szociális különbségeket.

Bán Zsófia az idei Budapest Pride megnyitóján tartott beszéde sajnos jól példázza, ahogy a szociális különbségeket buziügyekkel írják ki a társadalmi igazságosságról való beszédből. Bán beszéde végén Tennessee Williamst idézi: „Az emberek közti nagy választóvonal nem a gazdagok és a szegények között húzódik. Az emberek közti nagy választóvonal azok között húzódik, akiknek megadatott a szerelem eksztázisa, és azok között, akiknek nem adatott meg.” Ezzel szemben mi úgy gondoljuk, hogy társadalmunkat számtalan, különböző irányú választóvonal szeli át, határozottan elutasítjuk azt a nézetet, amely egyetlen nagy választóvonalat húz az emberek közé, rá adásul épp a szegénység problémáját tagadva.

Az sem véletlen, hogy a rendszerváltás óta azok a politikai erők léptek fel legerőteljesebben a kisebbségek védelmében az emberi jogokra hivatkozva, amelyek neoliberális gazdaságpolitikát folytatnak. Ez ördögi kört eredményez: a szociális jogok megkurtítását a kisebbségek emberi jogainak védelmével legitimálják, ezért a társadalomban nő az ezekkel a kisebbségekkel szembeni intolerancia, amire a szóban forgó politikai erők válasza ismét a kisebbségek (gyakran kizárólag retorikai szinten való) megvédése, a kisebbségek manipulálása. Az emberi jogok kivívása nem csak áldozatokkal jár, elnyerésük ráadásul érintetlenül hagyja a mélyebben rejlő problémákat, azt a megbélyegző rendszert, amely magukat a kisebbségeket mint társadalmi létezőket létrehozza. Mi nem leszünk cinkosok a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában: elutasítjuk azokat a politikai erőket, amelyek az emberi jogokat elválasztják a szociális igazságosságtól, amelyek érdekeltek a manipulálható kisebbségek kisebbségi létben való tartásával.

Alapelvünk a szolidaritás, amelyen nem egymástól független vagy kisebb átfedésben lévő csoportok közti szolidaritást értünk. Valljuk, hogy a buzik, a cigányok, szegények, hajléktalanok, nők, fogyatékossággal élő emberek stb. elnyomása összefügg, az elnyomás hasznosságelvű gazdasági rendszerünkben és a megbélyegző normákon alapuló társadalomban gyökerezik. Ebből a rendszerkritikai megközelítésből kiindulva úgy véljük, hogy nincs külön „buziügy”, hanem emberi ügy van, a társadalom igazságosságának kérdése, a társadalmi elnyomás és kizsákmányolás elleni harc, amelynek az egyik fontos, de nem elszigetelt köre a buziké. A szolidaritás a mi értelmezésünkben nem csupán az elnyomott csoportok szövetsége, hanem az elnyomás közös gyökerének kitépése.

Ezért indítjuk el a Buzi Újhullámot. Buziknak nevezzük magunkat, mert nem hiszünk a politikailag korrekt beszédmódban, és nem tartjuk célravezetőnek bizonyos szavak tabuként kezelését. Miközben elismerjük, hogy a szitokszóként használt kifejezések sokak számára bántóak lehetnek, úgy gondoljuk, hogy a politikai korrektség eredeti céljaival ellentétben inkább gátolja az előítéletek leépítését, a megértést, mivel megbélyegzi és kizárja (például homofóbozással) az eltérő véleményeket.

Mi fontosnak tartjuk a különböző vélemények meghallgatását és megértését, mert úgy gondoljuk, hogy ezáltal küzdhetünk hatékonyan az előítéletek ellen, nem pedig az elhallgattatásukkal.

A Buzi Újhullám

Feró Dalma, Mészáros György, Balta Fruzsina, Seregély Ágnes és Halmai B. Gábor (alapítók)

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.