Csütörtökön az avatáson a házelnök, a miniszterelnök-helyettes és a polgármester méltatta a hercegprímás történelmi jelentőségét, erkölcsi példaadását. Csak éppen arról nem emlékeztek meg, hogy a szobor jól láthatóan nem készült el teljesen, a fejét csak az ünnepség kedvéért rögzítették ideiglenesen a törzséhez, aztán levették, és tegnap késő délután még javában dolgoztak rajta.

Az egyik megemlékező idézte Mindszenty sírfeliratát: az élet megalázta, a halál felmagasztalta. Most sikerült megalázni halála után is. Úgy állt ott fejetlenül a téren, mintha Iksz Ipszilon szobra lenne. Ezt még a gyűlölt kommunistáktól sem kapta volna Mindszenty, nemhogy egy vallottan keresztény kurzustól.

Egy ilyen avatás rosszabb a festéköntésnél: az csak a vak gyűlölet jele, ez az érzéketlenségé. Annak a jele, hogy egy szobor csak addig fontos, amíg fel lehet avatni, de addig akár imbolygó fejjel is.

Nincs méltányolható ok, ami igazolna egy ilyen idő előtti avatást, mégis sokat látunk belőle. El nem készült utak, Patyomkin-épületek előtt pózolnak a politikusok, hogy aztán elvonulva vissza se nézzenek. A házelnök azt mondta: Mindszenty sorsa iránytű a magyar jövő építéséhez. Méltatlan viccelődés lenne most azt írni, hogy ezúttal fején találta a szöget. Annyi azonban bizonyos: a szoborállítás már most a fejetlen jövőépítés emlékműve.