Államosított jótettek

Államosítja az adományokat a kormány, elnémultak a karitatív szervezetek önálló segélyvonalai a hét végén. Nem technikai hiba, újabb einstand vezetett elhallgattatásukhoz.

Emlékeznek a vörösiszap-katasztrófa utáni kármentő alap lefoglalására? A civil emberek által adott kétmilliárd forintra rátenyerelt Orbán – az önzetlenül adott segítségből így lett egy mozdulattal Nemzeti Építőipari Üzletalap, nem utolsósorban a csókosoknak. A szegény emberek is ezerszám küldték az SMS-eket a bajbajutottaknak – kétszer ad, ki gyorsan ad. Nem gondolták, hogy ahelyett, hogy azonnal célba érne a címzettekhez a segítség, remekebbnél remekebb beruházásokra költik majd szolidaritásból adott forintjaikat központi akarattal.

S a tragédiát elszenvedett családok várhattak sorukra – sokuk járulékos kárát máig nem ismeri el a magyar állam –, és ennek folyományaként vagy másfél milliárd forint guggolt vagy másfél évig az OTP-számlán. Biztosan jó volt valakinek valamire, hogy oly sokáig jegelték az adományozók pénzét.

Lett a tragédiát elszenvedettek által csöppet sem kívánt emlékpark rémisztő színvonalon megvalósítva. Rengeteg követ szórtak szét az úton – hosszú út az emlékezeté. Épült tanösvény, ökumenikus kápolna – olyan „túlépítés” folyt, amihez a helyben élő, a tragédiát megszenvedett civil károsultaknak nem osztottak lapot. Ám költhették az önzetlenül, jó szívvel adott forintokat számlálatlanul az építőipari al-alvállalkozók sosem látható alvállalkozói. Volt, aki a nem éppen szomszédos Szolnok megyéből érkezett sódert teríteni.

Sosem adta ki az állam a hivatalos listát a részletekről, csak egy-egy nagy bugyor van megjelölve, de hogy abban belül mi van, azt, mindhiába kértem, sosem kötötték az orromra. Pedig az ördög a részletekben volt. Akkor is, mint annyiszor. A helyiek által fölöslegesnek ítélt építkezések egy részével éppen azt a karitatív szervezetet bízták meg, amelyben a miniszterelnök felesége is önkéntesként dolgozik. Oldalán Kokóval, akinek az étterméhez az első Orbán-kormány végnapjaiban adományozott 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást.

„Semmilyen utasítás nem hajtható végre, csak ha a Bakondi úr vagy én mondom” – jelentette ki az árvízi védekezés csúcsán a miniszterelnök.

Hosszú az emlékezet sora, álljunk meg hát egy pillanatra, mielőtt beütnénk telefonkészülékünkbe az új telefonszámot. Élnek a Magyar Vöröskereszt adománygyűjtő pontjai az árvíz által érintett megyékben.

Elsősorban tartós élelmiszerre, ásványvízre, kávéra, tisztító- és tisztálkodási szerre, takaróra, hálózsákra, szúnyogriasztóra és naptejre van a legnagyobb szükség – írják. Pénzt nem kérnek.

A vörösiszap-katasztrófa kolontári emlékműve
A vörösiszap-katasztrófa kolontári emlékműve
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.