Ünnepelni semmi ok. Aggódni annál több. Az Európai Unió szerdai döntése után a magyar politikai elit belátásán múlik, milyen gazdaságpolitikát folytat. Egyszerűbben: minden akadály elhárult az elől, hogy Magyarország ismét felgyorsítson a szakadék felé vezető úton. Az keveset mond, hogy a rendszerváltás óta eddig minden egyes lehetséges alkalommal elszúrtuk. 

A felelőtlen gazdaságpolitika a génjeinkbe ivódott. Ösztönné, identitásunk részévé vált. Több mit negyven éve űzzük a húzd meg, ereszd meg sportot. A Kádár-korban élünk ma is. Magyarország az elmúlt négy évtizedben csak akkor nem költekezett erején felül, ha ezt valaki diktálta neki. Magyar politikus csak akkor volt hajlandó befejezni az osztogatást, ha valaki ráparancsolt. A piac finom jelzései általában elégtelenek ahhoz, hogy a magyar döntéshozók belátással legyenek – ehhez minimum kell az IMF, az EU, de legjobb, ha a német kancellár szól.

A magyar politikai elit minden egyes korszakban akkor, és csak akkor kezdte el a szükséges korrekciót, amikor kettős prés alá került: a gazdasági kényszer mellett politikai nyomás is volt rajta. Legyünk igazságosak: a szigor általában azután is folytatódott, hogy a szorítás enyhült, de nem sokáig. Ha megszűnt a kényszer, előbb-utóbb lazítottunk. Indok mindig volt – mint egészséges férfinak a szexre (mert rég volt, mert most volt, mert mondták, mert szeretném, mert esik, mert süt, mert választások jönnek, mert az után vagyunk). Ezért tartunk ma ott, ahol.

Az uniós döntés ebből a szempontból nem jöhetett volna rosszabbkor. A politikai nyomás akkor szűnt meg, amikor a gazdaságinak – az amerikai, uniós és japán jegybanki pénzpumpának hála – már alig van nyoma. A számok szépek, a pénz jön, ma úgy néz ki, nem lehet semmi baj. Felelős politikai elit ilyenkor kezdi el azokat a hosszú távú átalakításokat, amelyekkel még olcsóbb lesz az állam működése, vagy még erősebbé tehető a gazdaság. A magyarok ilyenkor kezdenek el osztogatni.

Egy nappal a gazdasági fölszabadulás után Orbán Viktor máris az egy számjegyű személyi jövedelemadóról beszélt, mondván, ez „nem lehetetlen” . Még visszafogott volt. Mondhatta volna, hogy jövőre bevezetik. Pokorni alelnök bezzeg még az uniós bejelentés előtt is ígért (pedagógusoknak folytatódó életpályamodellt) – és a választásokig még majdnem egy teljes év hátravan!

Persze eddig nem volt olyan választási év sem, amelyik előtt a kormány azt ne ígérte volna: nem lesz kampánybüdzsé. Aztán mindig lett. A felelős magyar politikusok ilyenkor tartják a legfontosabbnak az elkerülő utak építését és a közterek felújítását, no meg az adócsökkentést is, lehetőleg egyszerre.

A felelős magyar pedig elhiszi, hogy lehet kolbászból a kerítés. Erre vagyunk szocializálva.