Megyesi Gusztáv: Tisztul a nagyérdemű

Előbb betiltották, majd mégis meg akarták nyitni Dés Márton festőnövendék ferencvárosi tárlatát, mert bizonyos Nikodém Lajos, aki az önkormányzat humánügyek bizottságának külsős tagjaként a köszöntőt mondta volna, a kiállítás meghívója láttán felháborodott.

Indoklása szerint mint nagycsaládos, keresztény apa erkölcstelennek tartja a meztelen fekete lányokat ábrázoló képek bemutatását, mert egyáltalán nem illenek a pünkösdi megtisztuláshoz, sőt már a meghívón szereplő Hét fő bűn című vers is botrányos a „szerdán leszarom a tesit csütörtök király / magammal ránt a gyomorrák pénteken” sorokkal, márpedig, szól az indoklás, pünkösd idején pénteki gyomorrákkal és a testnevelési órák komolyságának megkérdőjelezésével sem szabad megzavarni „a megtisztulni vágyó nagyérdeműt”.

Mármost itt több kérdés vetődik fel. Ám semmi esetre sem az, hogy megint milyen alapon ítélkezik a politika esztétikai kérdésekben, ez ugyanis már régóta nem kérdés, Nikodém Lajosról ráadásul kiderült, hogy egyszerre tagja a Fidesznek és a KDNP-nek is, ami nyilván kétszer akkora éberséget kíván tőle.

Egy szimpla, egyszeres párttag nem biztos, hogy a mezítelen nők ábrázolását egyből, felettesi rásegítés nélkül gyalázatosnak tartotta volna, s nemcsak azért, mert a nagy számok törvénye alapján időnként olyan kormánypárti aktivistába is ütközhetünk, aki járt már tárlaton, következésképpen látott már, például, aktokat ábrázoló képzőművészeti termékeket is, netán épp egyházi témájút, hanem, mert nemrég a párt legfőbb ízlésformálója, Kövér doktor nyitotta meg a Klimt-kiállítást, külön megdicsérve a Nuda Veritast, amelyen, akárhonnét tekintünk is rá, szemrevaló muff látható, ámbár nem feltétlenül a Szentlélek eljövetelére várva.

Hanem milyen állóképességű keresztény katonája az a pártnak, kérdezhetjük, akit a csütörtökön látott fedetlen keblek, valamint a tornaórákat ért bírálatok annyira megviselnek, hogy még három nappal később sem bírja őt átjárni a Szentlélek, következésképpen nem tud megtisztulni, büdös és retkes marad, mint a rendszeresen nem mosakodó ateisták.

Mindenesetre nagyon gyanúsan keresztény az az ország, ahol kép meg vers ennyire keresztbe tud tenni a megtisztulásnak. Igaz, ezeknél sokkal jobb kérdés volna, hogy miféle feneketlen mélységből bukkannak fel rendre ezek a potentátok, mert ugyan korábban is volt némi fogalmunk a gőghöz és a butasághoz való galaktikus méretű vonzódásról, ám a maihoz hasonló felhozatalra senki se gondolhatott; mentségünkre legyen mondva, hogy annak idején még a legelszántabb kommunista se lépett be egyszerre két kommunista pártba.

Ezek után semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a közigazgatási minisztérium a közelgő Trianon-emléknapra külön dalt íratott, amit majd a nemzeti összetartozás jegyében egy egész országnak kell énekelnie. A tárca honlapján pünkösdkor megjelent műről már esett szó e lapban, különös tekintettel a „kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek” kitételre, amelyet egyébként az MTI szerint véletlenül Doncsev államtitkár felesége írt, pedig nem is.

Nagy szerencse, hogy nem vagyunk konzervatív, keresztény lap, mert akkor most minimum Trianon és a magyarság meggyalázásáról, pünkösd szégyentelen bemocskolásáról értekeznénk, s a legközelebbi békemenet élén a vétkesek sürgős pokolra juttatását követelnénk. Tudniillik nem az a kérdés immár, hogy a magyar lakosság meddig bírja még a rá mért tisztító célzatú csapásokat, hanem, hogy meglátva ezt a rengeteg egymásra lépett talpat, hajlandó-e a Szentlélek egyáltalán alászállni.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Helyreigazítás

2013. május 25-i Tisztul a nagyérdemű című írásunkban valótlanul állítottuk, hogy Nikodém Lajos, a ferencvárosi önkormányzat humánügyek bizottságának külsős tagja Dés Márton ferencvárosi tárlatának megnyitása kapcsán azzal indokolta volna felháborodását, és a tárlatot megnyitó köszöntőbeszéde lemondását, hogy erkölcstelennek tartja a meztelen fekete lányokat ábrázoló képek bemutatását, mert azok egyáltalán nem illenek a pünkösdi megtisztuláshoz.
A valóságban Nikodém Lajos a tárlat megnyitójára készült meghívón szereplő verset találta felháborítónak, és ezért mondta le köszöntőbeszéde megtartását. Nikodém Lajos nem kezdeményezte a kiállítás betiltását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.