Látni való, hogy Orbán Viktor ezt a csatát bármi áron meg akarja nyerni: mindenképpen ki akar kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. Mély nyomot hagyott benne az a 2010-es találkozó José Manuel Barrosóval, amikor az uniós főnök a magyar választások kétharmados győztesével határozottan közölte, hiába szeretné, nem térhet el a korábban jelzett költségvetési hiányszámtól.

Barrosónál kezdődött a baj

Talán ez az egyetlen terület, ahol az oda-vissza feleselések, a belföldre szóló képes beszédek végén mindig megjelenik a hátraarc: egy csomagnak, megszorításnak persze nem nevezhető intézkedéssorozat pénzek zárolásáról, áfaemelésről, kivetett új adókról. (2010 óta a most beígért reklámadó volna a sorban a tizenegyedik.) Hogy a kerülő utakon beszerzett summa terhe miként érte el mégiscsak az állampolgárt, arról megoszlanak a vélemények, de a sarc különösebb nyomot egyelőre nem hagyott a kormánypárt tetszési indexén, sőt a bankok, a külföldi mamutok sóhajai, a hitelezés befagyása és az ország nemzetközi megítélésének romlása sokak szemében a szuverenitás visszaszerzéseként jelent meg.

A jogi abszurdumok elleni uniós fellépést is többé-kevésbé sikeresen mosták össze a nemzetközi tőke nyomásgyakorlásával, amelynek idehaza könnyen támogatójává válhatott mindenki, akinek nem tetszett a centrális erőtér árkon-bokron való kiépítése. Brüsszelben Orbán most emelte a tétet, hogy nehéz helyzetbe hozza az Európai Bizottság elnökét. Nem csak arról beszélt, hogy itt van, tessék, a bevételeket növelő terv, amelynek mértéke túltesz az uniós pénzügyi biztos kívánságain is, a kormányfő hozzátette: nem híve a fokozatosságnak, ezért egy lépcső lesz az eredeti háromból, s ha kell, jön a negyedik elem, a reklámadó. Számoljanak, uraim, mert ha így sem tartható a hiánycél, az már nem matematika, hanem teljes életnagyságban a kettős mérce, szögezte le.

Titokban sok kollégája irigyelheti a magyar kormányfőt, aki lassan ott tart, hogy megkéri Barrosót, mondjon egy számot, szerinte mekkora összeg hiányzik, és azt ő napokon belül „hozza”. Ez máshol nem menne ilyen egyszerűen. Az új kormánydöntés sem jár más rugóra, mint az előzők – ott szorít, ahol eddig is. Még egy kokit kapnak a bankok, maradnak a sarokban az energiacégek. A reklámadó tekintetében, úgy tűnik, a kereskedelmi tévék lesznek az áldozatok – nekik van ötmilliárd fölötti bevételük, amitől már sújt az új teher. Szegény Varga Mihály a minap ígért kiszámíthatóságot, nyugalmat, meg hogy nem vezetnek be új adót.

A kormányfő azonban bebizonyította, hogy még mindig van tartalék, még képesek összekapni magukat a mogulok, ha fenyegetve érzik magukat, különben is tele a kamrájuk meg nem érdemelt profittal.

Elég az akadékoskodásból, a következményektől való félelmekből! Soha nem látott mértékben csökkent az infláció, folytatódik az alapkamat mérséklése, nő a GDP akkor is, ha a tavalyi rekordmínuszból teszi, s ez szárnyakat ad az orbáni vágyaknak és a további rezsicsökkentésnek. A mostani bevételi plusszal már nem tudni, hogy ki fenyeget kit. Orbán olyan képletet állított elő, amelynek eredményeként a kommunikációban csak ő győzhet. A közjogi kifogásokat, a pereket sikerült minderről leválasztani. A túlzottdeficit-eljárás fennmaradása a közvélemény jelentős részének szemében azt igazolná, hogy Brüsszel tényleg csuklóztatni akarja Budapestet. A helyzet normalizálása a külföldi cégek érdeke is. Jóslat: az unió meg fogja szüntetni Magyarországgal szemben a túlzottdeficit-eljárást. Fanfárok, vastaps. A békemenet itthon marad.