Valahogy mindig úgy alakul, hogy Orbán Viktor párt- és családi barátai, elv-, üzlet- és harcostársai kapják a legtöbbet. Hogy éppen milyen közjavakról – állami földekről, területi dohánykereskedelmi monopóliumokról, alkotmánybírói talárról, agrárkamarai stallumról, színházról, filmtámogatásról, nagyköveti megbízásról, tankerület-vezetői székről – van szó, az csupán annyit számít, mint egy új szereposztás egy régi darabban. A történet vége mindig ugyanaz: kétharmad van, a győztes mindent visz.

Orbán Viktor nem érti, a jelek szerint a 2002-es bukás nem volt elég hozzá, hogy megértse: a polgári demokrácia és az alkotmányos parlamentarizmus nem így működik. Hanem például úgy, hogy a kormány hatalma véget kell érjen a független intézmények küszöbénél. Hiába mondja a kormányfő a kihelyezett kormányülésen fejedelmi többest használva, hogy „az állam mi vagyunk”.

Az a felállás, amelyben ez igaz volt, Magyarországon legkésőbb a rendszerváltással véget ért, méghozzá végleg és visszavonhatatlanul. Valószínűleg Orbánt kell a legkevésbé emlékeztetni rá: ha bebizonyosodott volna, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a sukorói kaszinóberuházás ügyében átnyúlt a hatóságok feje fölött, és a jogellenesen magához vont döntéssel kárt okozott az államnak, akkor most nem pártelnök úrnak, hanem elítéltnek szólítanák. És talán azzal sem mondunk újat, ha megjegyezzük: eljöhet – remélhetőleg el is jön – az idő, amikor a kollégiumi szobatársak, jó barátok és kisebb-nagyobb helytartók között felosztott közjavak és kompetenciák miatt is felelnie kell valakinek.

Hogy a XIX. századi kegyúri mentalitás nem fér össze a XXI. századi európai jogállammal, azt épp a legutóbbi eset teszi nyilvánvalóvá. Ha fideszes választókerületi elnökök döntik el, hogy ki nyithat trafikot, akkor a kormánypárt a saját maga számára írt alkotmánnyal is szembekerül: az alaptörvénynek nevezett jogszabály VIII. cikkének harmadik bekezdése (amely – talán Szájer József figyelmetlensége folytán – változatlan formában került át a szövegbe az előző alkotmányból) fehéren-feketén kimondja, hogy „a pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak”.

A Fidesz gyártathat törvényjavaslatot a dohánykereskedelemről, lobbizhat a többi pártnál vagy a kormánynál az ügy érdekében, sugallhat pontozási szempontokat, ezerféleképpen befolyásolhatja az eredményt, de a döntésbe (ameddig Magyarországon demokrácia és köztársaság van) pártként nem szólhat bele. Amennyiben mégis beleszól, az már egy másik rendszer, amelyben nem az állampolgároknak vannak pártjaik, hanem a pártnak van állama. De minimum egy másik (netán büntetőjogi) kategória.

Pártbarátok, pártállam, pártkapitalizmus – Deutsch Tamástól plagizálva ideje feltenni a kérdést: tényleg ezt akartuk?