Offshore-ozunk

„Befizetjük a közterheket, kifizetjük a szállítókat, állományba vesszük a dolgozókat, betartjuk a munkaügyi és a környezetvédelmi előírásokat, nem zaklatjuk a női munkavállalókat.” Az egyik legnagyobb magyarországi élelmiszermulti illetékes igazgatója foglalta össze így cége „társadalmi felelősségvállalási programját”, szigorúan négyszemközt.

A vállalkozás tényleg alig költ évente néhány milliót az esőerdők és a levelibékák megmentésére, viszont a fenti szabályok betartásával – amúgy jó néhány hazai állami vállalatnak és közhivatalnak is példát mutatva – százmilliókkal drágábban működik a feltétlenül indokoltnál. Hogy megéri-e neki, az legalábbis kétséges, nekünk, magyaroknak azonban jól jön, hogy akad néhány nagyvállalati menedzser, aki így gondolkodik.

Nálunk az adó az állami szabadrablás szinonimája: errefelé nem divat azzal érvelni, hogy az adófizetéssel annak a közösségnek a működését finanszírozzuk, amelyből/amelyben élünk. Itt a polgári közönség – a szlovák rendszámmal adóoptimalizáló nemzeti hírlapírótól a tao-kedvezményből feltőkésített sportklub tulajdonosáig – a nyílt színen saját erkölcsi halottjának nyilvánít bárkit, akiről kiderül, hogy a kamatadó elől Ciprusra patriálta a magánvagyonát, de ezt a magas erkölcsi mércét csak mások elé szeretjük állítani.

A mi égövünk alatt a mindenkori adózási környezet kizárólag a nem eléggé kormányközeli kkv-kra érvényes: a multik egy sajátos adóklíma alatt vegetálnak – akik ellen szabadságharcot folytatunk, azok esetében ez az éghajlat rideg és barátságtalan, a többieknél viszont a mediterrán offshore-szigetekéhez hasonlít –, az állam kebelére (vagy emlőire) ráragadt köztulajdonú nagyvállalatok szempontjából pedig indifferens az adómérték, hiszen ők nem ügyfél-, hanem inkább járadékvadászatból élnek.

Azt még egyetlen komoly politikustól sem hallottuk, hogy ha egy magáncég több közpénzhez jut, mint amennyi adót fizet – vagyis nettó közpénztemető, mint oly sokan az aprócska közvéleménykutatótól a hatalmas útépítőig –, az erkölcsi értelemben ugyanúgy offshore-ozik, mint aki mondjuk Vaduzban számlázik a kazincbarcikai útépítésért.

Ha az állam egyszer közzétenné a legnagyobb adófizetők és a leghatékonyabb közkassza-megcsapolók listáját, alig lenne átfedés: a mi köreinkben a Videoton-meccsek látogatása alkalmasabb eszköz az országért érzett felelősség kimutatására a virilizmusnál. Egyfelől tehát jó hír, hogy az adómegtakarítási okokból elmenekített vagyonok tulajdonosait leleplező Offshore Leaksen még nem ismertek komoly magyar nevek: talicskás (jobboldali olvasóinknak: nokiás dobozos) honfitársaink nem olyan óvatlanok, mint a szintén sok közpénzzel elillant volt Fülöp-szigeteki diktátor vagy a jelenleg is aktív azerbajdzsáni elnök (nemzetünk barátja) utódai.

Másfelől érdemes megjegyezni, hogy a mi szelektív adóparadicsomunk bizonyos szempontból offshore-abb az offshore-nál: akinek bejött a nemzeti együttműködés, annak a lábát (vagy a bankszámláját) sem feltétlenül kell kitennie az országból ahhoz, hogy a közteherviselés nyűgétől megszabaduljon.

-
FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.