Rög és kötés

Most akkor győztek a diákok, vagy őket is átverte a Fidesz? Fogalmazzunk talán úgy, hogy vereségértékű győzelmet arattak. Hiszen ha megnézzük a decemberi hat pontot, látni fogjuk, hogy van olyan, amelyben legalábbis változást sikerült elérni. Orbán Viktor például egy romkocsma homályában eltörölte a felvételi keretszámokat, most meg arról szólnak a hírek, hogy akár hallgatói szerződést sem kell aláírniuk azoknak, akik tandíj nélkül járnak majd egyetemre.

Más kérdés, hogy ezek az engedmények kizárólag azok megnyugtatására alkalmasak, akiket e pillanatban nem érint közvetlenül a felsőoktatási mizéria. Mert a többiek persze pontosan tudják, hogy ha nem keretszámnak hívják a korlátozást, hanem irreálisan magas ponthatárnak, attól még saját zsebből tanul majd, aki a kormány tiltólistáján szereplő szakokra vágyik. Az meg tán szorongással tölti el, hogy mégis, mekkora apparátust, miféle szervezetet óhajt létrehozni Orbán állama, amely majd tízezerszám követi a diplomás magyar polgárokat? Lesi, hány évet dolgoztak itthon, mióta élnek külföldön, és tervezik-e a hazajövetelt, akik abban a kegyben részesültek, hogy nem önköltségen tanulhattak a felsőoktatásban. Mert ha szerződés nem is lesz, itthoni munkakötelezettség igen – a rendszer marad.

És akkor most idézzük azokat a pontokat, amelyekben nem sikerült eredményt elérni? A köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulásának biztosítását, az egyetemek megfelelő finanszírozását? Minek? A kormány azt hajtogatja, hogy mindezt már elintézte, a diákoknak pedig, pláne hathatós politikai és társadalmi támogatás nélkül, esélyük sincs arra, hogy legalább vitát nyissanak ezekről a kérdésekről.

Márpedig azzal, hogy ezt a sorsdöntő harcot az ellenzéki pártok és lényegében az egész felnőtt társadalom egyszerűen ráhagyja a diákokra, rájuk is csattintja a Fidesz ácsolta csapda tetejét. Az alaphelyzet az ugyanis, hogy a Fidesz nem politikai, gazdasági vagy pusztán költségvetési szempontot követve műveli azt a felsőoktatással, amit, hanem zsigeri ellenszenvből.

Kövér László ritka emberi megnyilvánulásai egyikeként beszélt erről a Heti Válasznak: „Akik ma a »röghöz kötés« ellen tiltakoznak, átgondolni sem képesek, mi ellen menetelnek, nemhogy olyan morális alapról tennék ezt, mint mi annak idején” – mondta, jelezve, hogy pártja nem valamiféle racionális megfontolásból, az ideálisnak gondolt államszervezési koncepció felől nézve, hanem megkérdőjelezhetetlen erkölcsi hatalomként ragaszkodik tébolyult felsőoktatási szisztémájához. „Eszünkbe nem jutott, hogy el kellene mennünk innen, pedig akkor diktatúra volt” – jelentette ki a házelnök, világossá téve: most, hogy ez itt már minden világok legjobbika, tessék neki örülni, és csend legyen.

Irracionális érvekkel lehetetlen vitatkozni. De az irracionalitás ellen nem harcolni nagy hiba. Mert ha a felsőoktatással végeznek, de a sikertelenség új bűnbakot követel majd magának, a Fidesz alapító atyái azt is meg fogják találni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.