Marnitz István: Kétharmadgyengeség

Fogalmam sincs, mi értelme a Fidesz rezsicsökkentési ívének. Aláírást az gyűjt, aki nincs hatalmon, hogy aztán benyújtsa a listát az uralmon lévőknek. Így akarja rábírni őket a számára kedves döntésre. De hogy egy kormány aláírásokat gyűjtsön? Hisz azt csinál, amit akar. Különösképpen a Fidesz, amely sosem titkolta, hogy kétharmaddal az élet minden zugát a maga képére fogja alakítani.

Ha kormányfőnk reggel felkel, és tíz százalékkal alacsonyabb energiaárakra gondol, akkor ez estére megvalósul. De ez nem elég: verik a tamtamot, hogy márpedig az energiacégek igenis teljesítsék az árcsökkentést, és ne trükközzenek. Jó – hangzik a meghökkent válasz: a tarifákat az állam írja elő, tételesen. Miként is tudnánk azt kikerülni? Ismerünk benneteket, szól a válasz, és jön a fenyegetés: felkérjük az embereket, jelentsék, ha valami gyanúsat észlelnek. És a magyar nép jelent. Amire is tekintettel a Fidesz azonnal törvényt hoz. Igaz, ebből sem derül ki, hogy melyek is lennének azok a bizonyos trükkök, de azért „a jogkövetés ösztönzésére” tovább szívatják az energiacégeket. Minek bajlódni holmi vizsgálatokkal, bizonyítékokkal, a másik fél meghallgatásával: ha sokan visszaélésekre gyanakszanak, a Fidesz betiltja a visszaéléseket, és kész.

És a párt tovább küzd a láthatatlan ellenséggel, mintha bárkinek lehetősége lenne érdemben beleavatkozni árpolitikájába. A Fidesz addig húzza a srófot, amíg össze nem omlik a rendszer, akkor pedig az állam, hivatkozva az energiabefektetők felelőtlenségére, átveszi a cégeket, majd – természetesen csakis a nemzetközi liberáltőke rombolására hivatkozva – „kénytelen” lesz újra árat emelni.

Itt van ez a szerencsétlen per is, melyben az energiacégek arra bátorkodtak felhívni a figyelmet, hogy az állam hivatala az év végi árcsökkentési hajrában összevissza írogatott be mindenfélét a képletekbe, és ebben kérnének némi rendet tenni. Százszor leírtuk: úgy is érvényben maradnak a mostani árak, hogy a cégek nyertek a bíróságon. Senkit nem érdekel. A Fidesz azzal segített a hivatal derekasan küzdő jogtanácsosán, hogy a jövőre és a múltra nézve is betiltott minden hasonló pert.

De ez sem elég: Orbánt olyannyira felbőszíti a per, hogy aláírásgyűjtéssel kér bátorítást az emberektől a kitartása érdekében. És az emberek mennek utána, mert neki volt, van és lesz igaza. Aki döntéseit megkérdőjelezni, szavai között ellentmondást merészel találni, az a magyarság vesztére tör. Ellenséggyártás, kisebbségi veszélyérzet szítása, paranoia, hisztéria: a hatalommámor tünetei, egyben a legnagyobb Fidesz-trükkök, hiszen hatnak a magyar szívre, megerősítik az összetartozásérzést.

Sosem állítottuk, hogy az energiaárak ne lennének irreálisan magasak, vagy hogy az energiacégek és az állam viszonyát mindig is éteri tisztaság jellemezte volna. A belterjes kapcsolatok feltárásával, szétrombolásával viszont a Fidesz sem vesződött – talán azért nem, mert maga is szerves részévé vált ezeknek. Amit most csinál, legfeljebb úgy értékelhető, hogy újabb igazságtalanságokkal leplezi a korábbi igazságtalanságokat.

Folyik az aláírásgyűjtés még a zebrán is – Budapest, Hunyadi tér
Folyik az aláírásgyűjtés még a zebrán is – Budapest, Hunyadi tér
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.