Hargitai Miklós: Rezsifüllentés

Lehet-e hatalmi szóval csökkenteni a fogyasztói energiaszámlát egy olyan országban, amely alig rendelkezik saját energiaforrásokkal? Ezt a kérdést eddig nem sikerült érdemben feltenni – nem véletlenül –, a válasz ugyanis elszomorító lenne.

Az Eurostat adatai szerint a magyarországi lakosságiáram-átlagárak az utóbbi hét évben együtt mozogtak a lengyellel – alapvetően mindkettőt a régiónkban elérhető külpiaci beszerzési költségek determinálták, és apróbb, időleges eltérések csak akkor fordultak elő, amikor valamelyik kormány az energiaadókhoz nyúlt. A jelzett időszakot monoton árnövekedés jellemezte, a második Orbán-kormány regnálását is beleértve. Az árak –bár a jelenlegi kabinet szereti az ellenkezőjét sugallni – nem az energiaszolgáltatók privatizálása miatt szaladtak el: ők csak a kiskereskedelmi árréssel gazdálkodhatnak viszonylag szabadon, ez azonban most csupán 1,23 forint/kWh, miközben például az állami nagykereskedőhöz 17,3 forint/ kWh folyik be. Magyarországon a lakossági áramárat (a gázárat is) végső soron eddig is a kormány határozta meg, éppen ezért tud most „rezsit csökkenteni”, méghozzá anélkül, hogy akár az állami nagykereskedő bevételéhez (és profitjához), akár az árakba beépített adókhoz hozzányúlna.

A rezsi állami akarattal történő lefaragása a választási osztogatás egyik formája: a kormány úgy szór aprópénzt a nép közé, hogy közben a saját bukszája látszólag nem lesz vékonyabb. Valójában persze a rezsitündérmese többi eleméhez hasonlóan ez is átverés: a számlából most „kiépülő” tételek az infrastruktúra-fejlesztésből, meg a megújulóenergia-források használatának támogatásából fognak hiányozni, és előbb-utóbb vissza kell őket pótolni. És amíg odafent – az egykulcsos adóval megtámogatott felső középosztálytól Simicska Lajosig – mindenkinek automatikusan és érezhetően csökken a rezsije, a legszegényebb, fával (vagy ki tudja mivel) fűtő emberekhez a „kedvezmény” el sem jut, a kis- és középvállalkozások energiaszámlája pedig garantáltan nőni fog.

Egy energiaimport-függő országban a valódi rezsicsökkentésnek – az energia jóárasításának – egyetlen reálismegoldása van: a legolcsóbb, vagyis a fel nem használt energia mennyiségét kell drasztikusan növelni. Hogy hogyan, arra a választások előtt a Fidesznek is voltak ötletei – évente a lakásállomány 10 százalékának energetikai korszerűsítését ígérték, meg 50-80 ezer kapcsolódó munkahelyet –, a megvalósításhoz azonban kevés volt a kétharmad (vagy az eddig eltelt három év): ebben az ügyben máig egyetlen kapavágás sem történt. Helyette inkább a rezsifüllentésen dolgoztak – ami ugyan nem teremt új állásokat, nem szolgálja az energiafüggetlenséget, nem használ a környezetnek, de talán a szavazóknál bejön. Hogy mi lesz akkor, ha a választások után valahogy mégis begyűrűznek a valódi energiaárak, arról ma nem beszél senki. Ha nyernek, akkor kit érdekel, ha veszítenek, akkor meg pláne – a számlát így is, úgy is a választók állják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.