Politikai perverzió

Ami Magyarországon történik, az a folyamatos politikai perverzió maga. Az Alkotmánybíróság által nemrég több ponton is alaptörvény-ellenesnek minősített választási eljárási törvényhez benyújtott alkotmányügyi bizottsági módosítócsomag arcátlansága még így is figyelemre méltó.

Az államfő a parlament által elfogadott jogszabályt tavaly decemberben nem írta alá, hanem előzetes normakontrollt kezdeményezett. A sokat vitatott kötelező választói regisztrációt – ami akkor még az alaptörvény pár héttel később megsemmisített átmeneti rendelkezései között szerepelt –nem vizsgálta ugyan, a kampányszabályokat viszont igen. Észrevételezte, hogy az országos kereskedelmi rádiók és televíziók a kampány idején nem sugározhatnak politikai hirdetést, ami a köztársasági elnök szerint a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát egyaránt sérti.

Az alkotmánybírák hasonlóképpen vélekedtek, és ezt a rendelkezést alaptörvény-ellenesnek minősítették. A visszakézből válaszra nem kellett sokáig várni: a „gránitba vésett” alaptörvény negyedik módosításának részeként a múlt héten megerősítették, hogy országos listát állító pártok csak a közmédiában hirdethetnek, ott viszont ingyen és egyenlő feltételekkel, ami kétségkívül az esélyegyenlőséget szolgálja.

Illetve szolgálná, ha a közszolgálati médiát nem uralná a Fidesz, amelynek ahhoz, hogy üzeneteit ez úton a potenciális választóihoz eljuttassa, nem nagyon kell hirdetnie. Az ellenzék képviselői viszont ott alig jutnak szóhoz, így amikor a kampány élesbe fordul, marad a politikai reklám. Csakhogy azt a kereskedelmi médiában – a kampányköltségek csökkentésének nemes céljára hivatkozva – immár alkotmányosan is betiltották.

Most az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága a választási eljárási törvény újabb, a zárószavazás előtt benyújtott tervezetében mégiscsak úgy csinált, mintha az alkotmánybírák határozatát komolyan venné. Javasolják, hogy a kampányban politikai hirdetést minden rádió és televízió sugározhasson, ráadásul ingyen és egyenlő feltételekkel.

Végre jobb belátásra tértek? Aligha. Egyrészt miért gondolják, hogy piaci szereplők ellenszolgáltatás nélkül fogadnak majd be hirdetéseket? De nem ez a legrosszabb. Miközben a bizottság hangoztatja, hogy eleget tesz az AB döntésének, hiszen bárki bárhol hirdethet, nem kis cinizmussal arra is utalnak: arról meg igazán nem tehetnek, hogy időközben bizonyos korlátozó rendelkezések alaptörvényi rangra emelkedtek.

A Fidesz számára valódi konkurenciát jelentő nagy pártokat így továbbra is megfosztják attól a lehetőségtől, hogy hirdetéseiket a legnézettebb csatornákon jelentethessék meg. Ugyanis csak az országos lista állítására nem képes szervezetek kaphatnak ingyen műsoridőt népszerű, országos médiumokban. Hogy aztán ki mindenki és mi célból fog ezért egyszemélyes – valamely nagyot gyalázó – pártokat létrehozni, jelölteket kreálni, azt nem tudhatjuk, de sejtjük. Az Alkotmánybíróságot – és a jogállamiságot – megint szembeköpték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.