Lendvai Ildikó írásbeli kérdés keretében tájékoztatta Balog minisztert: módjában állna visszavonni a rasszista összeesküvés-elmélet szócsövétől a Táncsics-díjat, csupán módosítania kellene a visszavonás feltételeit az általa aláírt rendeletben. Visszamenőleges hatállyal persze, mert díjat visszavonni csak úgy lehet. 

Piszok jó! Rasszizmus? Jogszabályt! Van valami elvi probléma? Ilyenkor nem számít! Tényleg? Az önsorsrontó „pragmatikusok” a sokadik eset után sem ébrednek rá, hogy maguk ellen szaporítják a visszaélési lehetőségeket?

Van egy miniszter, aki a maga táborára szűkített jelölőgrémium véleményét is félrerúgva kitüntette a neonácik ünnepelt médiaguruját, majd azt állította, fogalma sem volt arról, mit művel, miről hírhedt sok-sok éve az az ember, akinek kitüntetéséért ő az osztatlan politikai és morális felelősséget vállalta. Ezek után nem mond le, hanem egy szánalmas levélben arra biztatja a megszállott fajgyűlölőt – az ő „bölcs döntésében” bízva –, hogy adja vissza a díját. Ezt megelőzően pedig örvendezik, hogy az általa is tévesnek minősített döntésével meggyalázott díjat néhányan visszaadtuk, mert hogy ezzel „tisztul a Táncsics-díjasok névsora”.

Van az a tisztulás, amihez képest megtiszteltetés piszoknak lenni. Ezt a tisztulást szorgalmazza a „tévesen” kitüntetett ember is folyvást. Ezt, a vér megtisztító erejét ünnepelte a Balog miniszter kormánya által piedesztálra emelt Nyirő József Hitlert éltetve és lelkesen csatlakozva az ő s később Szálasi elképzeléseihez. Balog miniszter kitüntette a Szálasi emlékének ébresztéséről elhíresült régészt is, aki a maga gyűlöletkeltő összeesküvés-elméleteit több ezer évre vezeti vissza. Kitüntette a neonáci párt házi zenekarának a főemberét. Ott van az általa írt Gárdainduló végén: „Becsület, Tisztaság, Fegyelem”! Az ő kitüntetésüket Balog miniszter nem minősítette tévedésnek, nem állította, hogy az ő munkásságukat nem ismeri. Azt a tisztaságot tekinti tehát kitüntetendőnek, amit ők szorgalmaznak. És ehhez képest valóban tisztult a Táncsics-díjasok névsora a mi kiválásunkkal.

No de micsoda tisztulási lehetőségek vannak még itt! Nagy N. Péter kollégámnak igaza volt, amikor azt írta a botrány kitörésekor, hogy a kormányon kívül mindenkinek igaza lehet. Nekünk is, akik visszaadtuk a díjat, és azoknak a kollégáknak is, akik úgy gondolkodtak: „miért lenne ez a veretes medál jobb helyen azoknál, akik így bánnak vele, mint ott, ahol van, nála”.

Ha Lendvai Ildikó azt szorgalmazná, hogy a jövőre nézve normatív módon, jogszabályban rögzítsék a díj odaítélését kizáró okokat, azzal egyetértenék. De precedenst teremteni arra, hogy egy miniszter utólag módosított rendelettel, visszamenőleg, saját belátása szerint, tehát önkényesen megvonhassa a díjat?! Ha valakitől, akkor bárkitől! Nincs az a miniszter, akiben ennyire megbízhatnánk. No de ráadásul ebben?! Ezek után?! Felhatalmazni őt arra, hogy az önkéntesen távozó piszkok után a maradék piszkot is kisöpörje?! Már csak kompenzálásként is?! Még mindig nem tudjuk, hol élünk?