Zalán Eszter: Déja vu
Mintha lettünk volna már ebben a helyzetben – nemcsak az újságírók, de Orbán Viktor kormányfő is nyugtázta ezt az ismerős érzést a magyar kormányfő csütörtök délutáni brüsszeli nemzetközi sajtótájékoztatóján. Valószínűleg ez volt azonban az egyetlen közös gondolat.
Az EU-csúcs előtti sajtótájékoztató ezzel együtt részben bevált: Orbánnak a felvonult nemzetközi újságírócsapatot sikerült részben elbizonytalanítania a konkrét alkotmánymódosítások bírálatának indokoltságával kapcsolatban, másrészt ismét elismerést váltott ki az, hogy nem szalad el a viták elől, hanem beleáll, sőt, ha kell, még ki is provokálja. Azt a benyomást azonban, hogy a jogállamiság lebontásán és saját hatalmának bebetonozásán dolgozik, nem sikerült eloszlatnia. Bizalmat semmiképpen sem ébresztett maga iránt. Brüsszelben sokszor hallani, ha tárgyaló feleivel jó is a személyes viszonya, a bizalmat még akkor sem érdemli ki. Azonban az orbáni taktika eddig bevált. A lehető legmesszebbre megy, sőt még tovább, majd az európai intézmények nyomására valamennyit visszavesz, de célját így pont eléri.
Az orbáni építmény nem sérül, maximum a vadhajtásokat töri le az európai felügyelet. Kérdés, meddig tűri az unió, meddig tűrik a tagállamok vezetői, hogy Európa, az egész unió hitelét kikezdje a magyar miniszterelnök. Az ebből születő frusztráció érzékelhető a magyar üggyel kapcsolatban: ezúttal még az Európai Néppárt sem adott ki a magyar kormányt védő közleményt, s Angela Merkel német kancellár a csúcs utáni sajtótájékoztatón elismételte, hogy figyelmeztette a magyar vezetőket, ne éljenek vissza a kétharmados többséggel. Az Európai Unió azonban önmagában nem tud sok mindent csinálni. Mindenki a bizottság szakértő elemzésére vár, addig pedig visszafogottak a nyilatkozatok. Azonban a bizottság csak az uniós szabályozással tudja összevetni a magyar törvényeket, jogszabályokat, azok a normák pedig – és ez nem is baj – nem terjednek ki az élet minden területére.
A bizottság ezért inkább a tagállamoktól várna nagyobb politikai nyomást Magyarországra, miközben a tagállamok a bizottságtól remélik a sziklaszilárd bizonyítékot arra, hogy az országban megszűnt a jogállam, vagy legalábbis súlyos sérülést szenvedett. Orbán Viktor eközben a surranópályán célba ér. A képlet tehát nem sokat változott tavaly óta. Orbán populista szabadságharcot vív legfontosabb szövetségesünk, az Európai Unió ellen, miközben Brüsszel mindössze annyit kér tőle, ne kelljen már többet harcolni. Az EU reformra szorul, ezt senki sem vitatja, Orbán akár ebben is lehetne partner. Nem kéne már hátrafelé nyilazni: nyugaton nem az ellenségeink, hanem a barátaink élnek.
