Hargitai Miklós: Pogány az alaptörvény

Hazai konzervatív körökben gyakori érvelés – a parlamenten belül és kívül –, hogy „Európának” az a baja az alaptörvénnyel, amit így rögzít a preambulum: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét”. Ám aki beleolvas a szövegbe, aligha jut arra a következtetésre, hogy annak túlhajtott kereszténysége miatt támadnak minket.

Amit Orbán szűk hatalmi köre alkotmányként az országra erőltetett, az a tartalmát, a keresztény szó eredeti jelentését („krisztusi”) tekintve egyike a fejlett világ legpogányabb alaptörvényeinek.

Hogy mást ne mondjunk: a Fidesz–KDNP (és immár az alaptörvény) fogalmai szerint Jézus házasságon kívüli – vagyis a kétharmad által diszpreferált – kapcsolatban fogant (Mária a fogantatás idején „jegyese volt egy József nevű férfinak”). A példa abszurd, de a helyzet még inkább: a kormánypárti kurzuskeresztények talán tényleg úgy gondolják, hogy egy alkotmány attól lesz keresztény, ha a bevezetőjében kellő számú vallási utalás szerepel (és hogy a való élet beleszorítható az ő politikai kereszténységük kategóriáiba), de azért az önmagára morális többségként tekintő oldal tehetné ennél magasabbra is a mércét.

Hivatkozhatnánk most a keresztény tanítás legtömörebb kifejtésére, a Hegyi beszédre (a megtorlás és a hamis eskü tilalmára, a megbocsátásra, az ellenség szeretetére, a jótékonyság kötelezettségére, a mások elítélésétől való tartózkodásra, a földi javak megvetésére, vagy a mátéi útmutatásra: „amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük”), és megkérdezhetnénk: az egy éve zajló alkotmányozási folyamatban ugyan hol és mikor bukkantak fel ezek a keresztény alapelvek? Az alaptörvényből kikerült többek között a munkához, tisztességes bérhez, a „legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez” meg a szociális biztonsághoz való jog is. A legújabb módosítás mindezt betetőzte a legelesettebbek teljes jogfosztásának és üldözhetőségének, a család fogalom leszűkítésének, a hitélet feletti állami kontroll lehetőségének alkotmányba iktatásával. Nekünk is kínos, hogy emlékeztetnünk kell a keresztény-konzervatív közösséget, de Jézus nem egészen ezt tanította („éhes voltam és ennem adtatok; szomjas voltam és innom adtatok; hontalan voltam és befogadtatok; ruhátlan voltam és betakartatok”), és amikor „Európa” a bírálatait megfogalmazta, akkor nemcsak az uniós jogszabályokra, hanem a katolikus egyház szociális enciklikáira is hivatkozhatott.

A magyar alaptörvény nem a keresztény tanítás, hanem az „amennyid van, annyit érsz” alkotmánya. Önző, intoleráns, farizeus – tényleg nincs jobb szó rá: pogány. És akik kritizálják, azok nem kevesebb, hanem éppen hogy sokkal több keresztény gondolatot szeretnének látni benne – nem semjéni, hanem krisztusi értelemben.

Végül, de nem utolsó sorban: a kiállítás méltán legnépszerűbb alkotása a 2006-os lovasroham, előtérben az alkotó, Korényi János
Kerényi Imre 'festménykiállítás'
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.