Uj Péter: Nagy buli
Ugye, ugye: ki tetszettek röhögni annak idején a unortodox egyház fejét, amikor feritélezett, elrugaszkodott és szárnyalt, látta a fényt az alagút végén, mint egyszeri magyar szövetségi kapitány egy tiranai 0-2 után. És tessék, akinek van szeme, láthatja: jön, jön, jön az össznépi ereszdelahajamat, győzzünk csak ugrálni a nagybőgőbe. És itt nem a példátlanul sikeres rezsicsökkentés hatására spontán örömünnepben kitörő lakosság féktelen hejehujáira célozgatnánk, pedig reális a veszély, de még csak nem is a Bajnai-gárda és az erkölcsi kötelességüket teljesítő bűnelkövetők önfeledt összecsapásaira.
Aki járt mostanában hétvégi éjszakán a hatodik-hetedik kerület mélyén, érti, mire célzok.
Elég beleszagolni a levegőbe. Budapest történetének egyik legsúlyosabb buliszezonja jön. Én végignyomtam '90-96-ot, megérzem az ilyesmit.
A sajtó alaposan végigrágta már az egykori gettó környékén kialakult bulinegyed jelenségeit, a nyolcvanas évek Kreuzbergjének hangulatát koppintó romkocsmáktól az európai látványossággá vált Kazinczy utcáig, ahol nappal a legkevésbé sem unortodox, szakállas, kalapos zsidók ijesztgetik a jobbikos érzelmű magyarokat, éjszaka meg csontrészeg amerikai egyetemisták ténferegnek olyan sűrűségben, mintha valahol Berkeley belvárosában lennénk.
Múlt hétvégén alig emelkedett tíz fok közelébe a nappali átlaghőmérséklet, máris megtelt a Király utca–Nagykörút–Rákóczi út–Károly körút bűvös négyszög. Este hét és reggel hét között az Anker köztől a Gozsdu-udvarig annyi alkohol fogyott, mint egész héten Győr-Moson-Sopron megyében.
Megmagyarázni nehéz volna. A külföldieket még csak-csak: olcsó a forint. De a magyarok? Persze van nekünk ez a sajátos válságtűrő képességünk, amiben ott a sírva vigadós ihaj-csuhaj, ott a dzsentris ripityom a főpincér homlokára tapasztott utolsó ötezressel, valamint a depresszív és pánikbulizás sajátos kelet-európai hagyománya, a beltérgyilkos orosz vodkázástól a rezignált értelmiségi kevertezésig, amit volt időnk kigyakorolni a nyolcvanas években. Nagy buli lesz.
